A szexuális nevelés, a “rámászás”, Ungár és a Momentum

Petya • 2021. augusztus 24., kedd •
“Sok ballibsi álértelmiségi p*cs (…) Megnézném, mennyire lenne rock and roll, ha a te lányodra vagy fiadra mászna rá valaki az akarata ellenére. A haveroknak (meg a pártnak) ilyenkor minimum kussolni kéne, nem még bevédeni azzal, hogy ők is szoktak bulikázni” - írta Soproni Tamás - a VI. kerület ellenzéki polgármestere - Ungár Péterről.
A szexuális nevelés, a “rámászás”, Ungár és a Momentum

Ez a kis szösszenet azok után merült fel bennünk, hogy Ungár Péter Facebook-videóján, illetve szórólapján arról értekezik, hogy őt homoszexualitásával támadja a kormánymédia.

Mindenesetre a dolog azért pikáns, mert

a Momentum, amely a jelek szerint elfelejtette, hogy Ungárt kitiltották minden rendezvényükről, a napokban jelentette be, hogy támogatja Ungárt.

Hogy miért tiltották ki Ungárt, és miért írta a fentieket Soproni Tamás momentumos politikus a mi Péterünknek, arról egy picit később.

“Nyolcvanezer példányban buziznak le”

Ezt már a válaszonline-nak nyilatkozta Ungár. Tragikus, mondhatnánk, ha nem ő nyilatkozta volna, hogy “Nem akarok egy ilyen főbuzi lenni – ezt reagálta Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő a Partizánban arra a kérdésre, hogy miért nem lett ő a hazai melegpolitika fő arca.”

Aztán, hogy biztosak legyünk abban, hogy nem tévedtünk, a következőt nyilatkozta: “Én nem tartom magam LMBTQ embernek, csak egy buzinak..”

De vissza az örökké beszélő és a jelek szerint szexuális témákban is folyamatosan megnyilvánuló képviselőre!

Ezt írta Ungár Péter a szexuális nevelésről, amelyet az iskolákban szorgalmaz:

“Beszéljünk arról, hogy hasznos-e egy állami iskolában azt mondani, hogy a szexualitás megélésének helye a házasság? Belefér-e ez a magyar valóságba? Véleményem szerint nem. Ez életidegen, és ezért haszontalan. Egyetértünk-e abban, hogy érdemes elmondani a kamaszoknak, hogy a pornográfia nem a szexualitás valóságát ábrázolja? Remélem, hogy igen. Fontos-e azt elmondani kamasz lányoknak, hogy a személyes értéküket nem a fiú társaik szexuális kielégítése eredményezi? Remélem, igen. Elengedhetetlennek tartjuk-e megtanítani, mi a biztonságos szexualitás, és hogyan lehet azt gyakorolni? Úgy tűnik, igen. Ezekről kéne vitáznunk."

Ez nagyon szépen hangzik.

Amikor viszont a pedofilellenes törvényt elfogadták a szexuális neveltetésről, ezt írta:

“Értelemszerűen a törvény módosítása egy cinikus, lelketlen politikai játék volt. Ha a pedofília ellen akart volna a Fidesz küzdeni, kiveszi a homoszexualitásra vonatkozó részt, és akkor a Parlament 100%-os többséggel megszavazta volna. Azért adta be Kocsis Máté ezt így, hogy megosztottságot generáljon. Szerintem aki megosztottságot akar, nem szereti igazán Magyarországot.”

És most jöjjön a gyakorlat, legalábbis az az eset amelyet

nem a jobboldali média, hanem a baloldali orgánumok (HVG, azonnali, 444 stb.) írtak meg:

“A júliusi Nyitás Fesztivál után a Momentum Mozgalom összes rendezvényéről kitiltották Ungár Pétert, az LMP elnökségi tagját, mert a fiatal politikus részegen zaklatni kezdte a fesztiválozókat”- írta meg a 444.hu.

“Leginkább az volt a gond, hogy a fiatal politikus részegen nem vette tudomásul, hogy fesztiválozók visszautasítják a közeledését...” - folytatódik a 444 cikke.

“Egy másik fesztiválozó pedig arra ébredt, hogy Ungár egyszer csak befeküdt a sátrába. Először még azt hitte, hogy csak véletlenül eltévesztette a házszámot, de mire visszaaludt, Ungár már megint bemászott hozzá. Ekkor kiderült, hogy kifejezetten miatta ment vissza.

Végül háromszor kellett elküldenie a sátortól, hogy békén hagyja”

- tudósított az ellenzéki lap.

Azt már mi tesszük hozzá, természetesen az ellenzéki lapok alapján, hogy a fesztiválozók és a “célpontok” között fiatalkorúak is voltak.

Nos, ennyit a szexuális nevelés kérdésköréről, amelyet Ungár Péter a gyakorlatban megvalósított.

közösség

további frisss

lap tetejére