A szerelme szöktette meg az egri hős várkapitányt

A • 2021. február 28., vasárnap •
Dobó István, az egri várkapitány mai napig az egyik legnépszerűbb nemzeti hősünk. Kevés szó esik azonban talpraesett feleségéről, arról az éles eszű, áldozatkész és bátor asszonyról, aki kiszabadította Dobót a börtönből.
A szerelme szöktette meg az egri hős várkapitányt

A XVI. század viharos évtizedei nem kis terheket róttak a magyar nemesasszonyokra, hiszen amíg a férfiak hadba vonultak, ők tartották kézben a birtokokat.

Olyan korszak volt ez, amikor egy nőnek is legalább olyan erősnek kellett lennie, mint páncélt öltő férjének.

Ilyen asszony volt Sulyok Sára is, Dobó István hitvese. Míg férje börtönben raboskodott, a gyermeknevelés mellett még a birtokok gondjai is az ő vállára nehezedtek, sőt önállóan támogatta a sárospataki református kollégiumot is. (Házasságuk már azért sem mondható átlagosnak, mert Sára - katolikus férjével ellentétben - a református hitet vette fel.) Amíg Dobó István Jagelló Izabella börtönében raboskodott, Sulyok Sára sem ült tétlenül erdélyi birtokán:

ő maga szervezte meg férje megszöktetését, úgy, hogy minden eszközt becsempészett neki, amire az akcióhoz szüksége lehet.

Még saját örökségét sem sajnálta feláldozni a nemes cél érdekében: az egri hős végrendeletéből az is kiderül, hogy Sára a saját arany- és ezüstkincseiről mondott le - feltehetően azért, hogy az őröket megvesztegesse. Felesége segítségével Dobó végül 1557. november 7-én menekült el Jagelló Izabella fogságából úgy, hogy egy kötélen mászott le a vár oldalán. Ám a kivételes páros nem örvendezhetett sokáig, hiszen Izabella királyné ezután Sárát fogatta el.

Dobó István, korának legnagyobb hőse, maga is elismeri, hogy feleségének kemény megpróbáltatásokat kellett elviselnie, hiszen alig húszesztendős volt, mikor az erdélyi birtok vezetését átvette, majd férje megszöktetése után maga is rabságba került. Dobó azonban arról is megemlékezik, hogy Sárát semmilyen nyomorúság nem tudta megtörni.

Úgy ír róla, mint szerelméről és „legdrágább házastársáról”.

Két valódi harcos házassága volt ez, két olyan ember szövetsége, akik vállvetve küzdöttek, ketten a világ ellen, még akkor is, ha a másikért olykor áldozatokat kellett hozniuk.

közösség

további frisss

lap tetejére