A Savaria mozi kávézója: sikertörténet helyett haladékkérés

• 2022. január 26., szerda •
Pályázat útján hirdette meg 2019 végén a szombathelyi önkormányzat a Savaria mozi kávézójának bérleti jogát. A nyertes cég szerződésben vállalta, hogy havonta 1 millió 100 ezer forint plusz áfa összegű bérleti díjat fizet az üzlethelyiségért. Úgy tűnik, a bérlőnek fizetési nehézségei akadtak, hiszen most haladékot kér – csütörtökön a közgyűlés dönt.
A Savaria mozi kávézója: sikertörténet helyett haladékkérés

A polgármesteri előterjesztésből kiderült: az Eurosolving Kft. 2020. május 1-jétől 2030. április 30-áig határozott idejű bérleti szerződést kötött az Agora Szombathelyi Kulturális Központtal mint az ingatlan kezelőjével a mozi kávézójára vonatkozóan. A pályázatról 2020 februárjában döntött a közgyűlés – ez volt az az ülés, ahol már 50 millió forintot elkülönítettek a koronavírussal kapcsolatos önkormányzati kiadásokra. 

Az ülésen a mozi kávézójának kiadása is komoly vitát hozott. Nemény András polgármester ennek során azt mondta: „(…) egy biztos, a városnak több bevétele származik, és reményei szerint egyébként több és színvonalasabb programokat is jelent, hiszen végső soron amúgy is ez a cél.” Azt is hangsúlyozta: a korábbi havi 524 ezer forint helyett 1 millió 100 ezer forint plusz áfa összegért adják ki a mozi kávézóját. Az üzlethelyiségre vonatkozó szerződést a közgyűlési határozat szerint 2020. április 15-éig írták alá az érintett felek. 

Ismeretes: a koronavírus-járvány miatti első lezárások már 2020 márciusában megtörténtek. Nemény András a rendkívüli jogrendben 2020. március 31-én arról döntött, hogy az önkormányzati bérlemények esetében mentesülnek a bérletidíj-fizetési kötelezettség alól azok a vállalkozások, amelyek a veszélyhelyzet miatt bezárásra kényszerültek. Így a mozi kávézójának üzemeltetője is. A cég most újabb könnyítést kaphat a baloldali városvezetéstől. 

Ha a közgyűlés csütörtökön megszavazza, 1,1 millió forint plusz áfa helyett 2022. január 1. és december 31. között annak mindössze felét, 550 ezer forint plusz áfa havi bérleti díjat kellene fizetnie. A szerződésből eredő fennmaradó összeget haladékkal rendezhetné a kft., ennek kiegyenlítésére három év állna rendelkezésére: 2023. január 1-jétől 2025. december 31-éig egyenlő részletekben, az aktuális havi bérleti díjon felül kellene azt kifizetnie.

 Az előterjesztésből az nem derül ki, hogy eddig halmozott-e fel bérletidíj-tartozást a cég. A gazdasági és jogi bizottság már döntött: ők támogatják a haladékkérelmet. A végső szó azonban a közgyűlésé. Az elmondható: ha a képviselők jóváhagyják a javaslatot, az önkormányzat az idén több mint 8 millió forint bevételről mond le az Eurosolving Kft. javára, kamatmentesen, miközben a baloldali városvezetés arról panaszkodik, hogy nincsen elég pénz a város kaszszájában. 

 

Forrás: vaol.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére