A polikarbonát terasztető több előnnyel is rendelkezik.
Strapabíró hosszú távon is
Az ÁlomTerasz télikert és terasz kialakításában is tud segíteni. Érdemes szakemberek segítségét igénybe venni, mivel egy ilyen kültéri projekt megvalósítása nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. A polikarbonát tetők például különböző vastagságokban és áttetszőségi fokokban érhetőek el. Egyszerű kiválasztani azt a típust, ami az adott célhoz a leginkább fényáteresztést tudja biztosítani.
A tető lehet víztiszta, azaz teljesen áttetsző, de akár opálos is, hogy jobb legyen az árnyékolás és a hővédelem is úgy, hogy mégse sötétíti el a teret. UV-védelemmel is el lehet látni a polikarbonát terasztetőt, ami lehetővé teszi, hogy a napfényt olyan módon engedjük be, hogy a tető kiszűrje a káros UV-sugarakat. Ez déli és kora délutáni időszakban különösen fontos tud lenni.
Nagy előnye még az is, hogy a polikarbonát tető könnyebb, mint az üvegtető, ennek ellenére akár 200-szor erősebb lehet a hagyományos üveghez képest. A szerkezeti terhelés minimalizálható, ez pedig a nagyobb teraszok vagy fedett kültéri helyiségek esetében kiemelten fontos. Hosszú éveken át megőrzi az eredeti állapotát a polikarbonát terasztető, minimális mértékben kopik és nem sárgul be, mint az olcsóbb, de rosszabb minőségű műanyag változatok.
A karbantartási igénye is minimális. Lehet az nagyobb jégeső, erős UV-sugárzás vagy kemény fagy, a polikarbonát nem fogja megadni magát még szélsőséges körülmények között sem. Ütés- és hőálló tulajdonságai miatt a deformációtól és a repedésektől sem kell tartani. A javítással és karbantartással egyáltalán nem kell majd bajlódni.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő terasztetőt?
Ha az üvegtetőkhöz hasonlítjuk a polikarbonátot, akkor sokkal költséghatékonyabb alternatíváról beszélünk, de persze itt sem mindegy melyik fajtára és minőségre esik a választás.
Teraszfedéshez leginkább az üvegkamrás polikarbonátot érdemes használni, ami könnyebb, mint a tömör változat. Kiváló funkcionalitás és esztétikai tulajdonságok jellemzőek rá. Természetesen a vásárlás és választás során körültekintőnek kell lenni, ezért is ajánlott felvenni a kapcsolatot egy szakértővel, aki nagy tapasztalattal rendelkezik a teraszok kivitelezésében.
Kombinálni lehet más megoldásokkal
A polikarbonát terasztető tökéletesen illeszkedik az üveg oldalfalakkal, a télikert kialakítása így a későbbiekben sokkal egyszerűbben és esztétikusan valósítható meg. Az első lépés mindig a tervezés, illetve ajánlott egy szakértőt is bevonni, hogy garantáltan álmaink teraszát tudjuk megalkotni.