A Nyíregyháza ellen lép pályára a Hali

• 2021. április 03., szombat •
Pontosan háromhetes szünet után folytatódnak a Merkantil Bank Liga küzdelmei. A Szombathelyi Haladás futballcsapata vasárnap 14.30 órakor a Nyíregyháza együttesét fogadja.
A Nyíregyháza ellen lép pályára a Hali

A felnőtt válogatott világbajnoki selejtezői, valamint az U21-es nemzeti csapat Európa-bajnoki mérkőzései miatt elég hosszú szünet volt az élvonalbeli, valamint az NB II-es pontvadászatban is. A Haladás másodosztályú együttese a nyolcadik, míg aktuális ellenfele, a Nyíregyháza a hetedik helyről várja a vasárnapi folytatást. 

A HALI ŐSSZEL MEDGYES ZOLTÁN TALÁLATÁVAL 1–0-RA NYERTNI TUDOTT

a nyírségi együttes otthonában. A vasiak házi gólkirálya hosszabb sérülése után egyre jobb állapotban érzi magát. 

- Úgy gondolom, hogy fizikálisan rendben vagyok, az erőm szépen lassan visszatért. Nekem jól jött ez a három hét szünet, mert így utol tudtam érni magamat. Természetesen emlékszem a nyíregyházi győztes gólomra. Most is jó lenne egy hasonló forgatókönyv, de ez csapatjáték, azaz teljesen mindegy, hogy kinek a találatával nyerünk.

VASÁRNAP EGYÉRTELMŰEN A HÁROM PONT BEGYŰJTÉSE LESZ A CÉLUNK

- nyilatkozta honlapunknak Medgyes Zoltán.

A Hali gárdája az elmúlt napokban két edzőmérkőzésen is pályára lépett. Az egyiken az Illés Akadémia U17-es, míg a másikon az utánpótlásképző centrum U19-es együttese volt az ellenfél. Mátyus János tanítványai mindkét alkalommal jól teljesítettek. Különösen a védekezésük volt rendben, mivel gólt sem kaptak a 180 perc alatt. Ez pedig egyértelműen biztató a bajnoki összecsapás előtt. Az viszont már nem annyira, hogy különböző okok miatt Rózsa Dániel, Mocsi Attila, Devecseri Szilárd, Csilus Tamás és Tóth Dávid sem állhat a szakmai stáb rendelkezésére. 

A Szombathelyi Haladás-Nyíregyháza Spartacus FC NB II-es bajnoki mérkőzés április 4-én, vasárnap 14.30 órakor kezdődik zárt kapuk mögött a Rohonci úti Hali-stadionban.

 

Kép: vaol.hu/Unger Tamás

közösség

további frisss

lap tetejére