A magyar halbestia mellett a mátranováki fanyűvő is elbújhat

index.hu • 2023. március 13., hétfő •
Koós Ferenc, a Koós Catfish Team tagja jókora harcsát fogott a Győr-Moson-Sopron vármegyei Ravazdi Erdésztavon. Társa, „Csoszi” sem panaszkodhatott a horgászszerencsére.
A magyar halbestia mellett a mátranováki fanyűvő is elbújhat

A rutinos pecások március 8-án, csütörtökön a viharos szél és a 90 százalékos telihold ellenére a horgászat mellett döntöttek.

„Így utólag, nagyon jól tettük” – állapította meg Koós Ferenc, ugyanis nemcsak ő, hanem társa is jókora harcsát fogott.

Ferenc hala 29 kilót nyomott a mérlegeléskor, barátja pedig egy 42 kilós harcsát húzott ki a partra.

„Szezonkezdésnek ez nem rossz eredmény! A Ravazdi Erdésztóban most sem kellett csalódnunk” – értékelték a horgásztúrát. A tó érdekessége, hogy mivel források táplálják, akár 3-4 fokkal is melegebb a vize más víztestekhez képest, a harcsák megfogására így elméletben hamarabb nyílik lehetőség, írja a Pecaverzumra hivatkozva az index.hu.

Kép: Pecaverzum

közösség

további frisss

lap tetejére