A közvetlen uniós források rejtélye

Csizmadia Tamás • 2021. január 25., hétfő •
Nem küld a kormány pénzt, elviszik a támogatásokat, elveszik az adót, tönkremegy Szombathely, siránkozza nap mint nap a szombathelyi városvezetés. Támogatásokat a helyi vállalkozóknak persze nem ad. Az elején pedig milyen jól indult, minden héten sajtót tájékoztattak, ahol elmondták, hogy a valamilyen szép nevű „projektben” minden megváltozik, új „program” kezdődik, minden más lesz.
A közvetlen uniós források rejtélye

Jönni fog a pénz az unióból, a kormány nem is számít, sugallták. Nemény, a szegény ember Karácsony Gergelye különösen élen járt ebben a sugallásban. Személyes kedvencem a „közvetlen uniós források” című Nemény-féle kampánydalocska, amelyet bár minden balos polgármesterjelölt elénekelt, de András különösen dallamosan. Majd a dal taktusai elhaltak. Ugyanis nagy büdös semmi érkezett. Miért? Na ennek megyünk utána.

Miközben egyre több „diszkrepancia” van a szombathelyi városvezetésben, többek között immár a két hónapra kinevezett vezetők felelősségét is firtatják a jó polgárok – vajon mit tolhatott el ez a két hónapig igazgató médiaigazgató, hogy ki kellett rúgnia Neménynek? -, nem árt, ha mélyebben a dolgok mögé nézünk, és elemezzük, mekkora kampányhéroszok voltak a mi kiváló balosaink.

Jó a csapat, nyilatkozta a napokban egyébként András, hát a jelek szerint sűrűn, immáron kéthavonta cserélődnek a jó csapat tagjai. De nyilván így jó a hangulat, a kirúgott emberek közismerten jókedélyűek.

Nemény Andrást nem hiába hívta egyik kedves ismerősöm a szegény ember Karácsony Gergelyének, a Bandi ugyanis nem annyira figyelt a részletekre, mint a nagy Karigeri, így történt ez a kampányban is. 

Kedves vájt fülű olvasóink ugyanis még talán emlékeznek arra, amikor a nagy Karigeri elkezdett tárgyalásokat folytatni a „közvetlen uniós források”-ról. Ezt maga Gyurcsányné, született Dobrev Klára találta ki, mint politikai terméket. Ennek következtében aztán leendő uniós nagyságokkal „egyeztetett” Geri, aminek a vége pedig az lett, hogy miután megválasztották, észbontó tempójú Fészbúk posztolásba kezdett, miért is nem fog csinálni továbbra se semmit, és ezért miért a kormány felelős. 

Nemény doktor ugyanakkor nem fárasztotta magát ilyen jelentéktelen apróságokkal. Ő pacekba bedobta magát, és a még hetekig regnáló bizottság komenista tagjaival fotóztatta le magát, a nyugat.hu pedig hűen, szolgaian lehozta azt mint objektív hírt. Még egyszer: a már napokon belül távozó bizottság tagjainak szocialistáival fényképezkedett.

Ezért most szemezgetünk, mert szemezgetni jó.

Most a nyugat.hu Nemény András Facebook posztjai alapján elkészített kis összeállítását vesszük górcső alá.

Megbeszélés Brüsszelben, árulja el nekünk a fénykép a nyugat.hu-n. András okosan, megnyugtatóan, államférfiként néz a jövőbe, bölcs férfiak között. Aki nem látta a többi képet, annak most itt bemásoljuk, kivel tárgyalt András Brüsszelben:

Dobrev Klárával tárgyalt, nyilván hosszasan. Azóta is sok megtárgyalnivaló lehet, ám az uniós pénzekről vele nehezen lehetett megbeszélni, mivel Klára nem tagja a bizottságnak. Ám ne legyünk rosszmájúak, voltak uniós biztosok is, akikkel fontos diplomáciai összeköttetéseket szerzett, a maradék két-három hétig tartó hivatali idejükre. Ám azért nézzünk utána ezeknek a „politikai ígéret” kategóriába tartozó ügyeknek, összeköttetéseknek.

Karmenu Vellával, az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosával a helyi tömegközlekedés fejlesztéséről tárgyaltak – árulja el nekünk a nyugat.hu fényképaláírása. A mellékelt képen a derék máltai politikus még egy tollat is adományoz Andrásnak. 

Milyen kár, hogy Karmenu Vella a máltai oktatási minisztérium közleménye szerint a máltai egyetem kancellárja immár. Nyilván így Karmenu mint a máltai egyetem kancellárja a szombathelyi tömegközlekedés fejlesztéséről továbbra is nap mint nap együtt álmodik Andrással. 

Itt már a szombathelyi tömegközlekedésről Andrással együtt álmodó Karmenu valamilyen oknál fogva épp a máltai egyetemről nyilatkozik, Máltán:

Mi meg vagyunk győződve arról, hogy Karmenu Vella most is éjt nappallá téve a szombathelyi tömegközlekedés problémáival foglalkozik Máltán, mint egyetemi kancellár. Ez sokat jelent nekünk, s Andrásnak is, nyilván.

De ne menjünk ennyire messzire! Nézzünk körül a cikk további szereplői között is! 
Van ez a derék szlovák atyafi, ez a Maros Sefcovic, akivel András a tudósítás szerint a szombathelyi kazánprogram problémáit tekintette át.Kiváló ötletnek látjuk, hogy egy magyar egy szlovákhoz forduljon segítségért.

Maros bizonyára segít Andrásnak, előtte azonban nézzük, mit is csinált az elmúlt másfél évben. 

Maros ugyanis elnökválasztáson indult és bukott el csúfosan hazájában, Szlovákiában. Az elnökválasztási kampány alatt nyilván éjt nappallá téve foglalkozott – szlovák testvéreit természetesen háttérbe szorítva – a szombathelyi kazánprogram aktuális kérdéseivel. Csak hát sajnos elbukott a választáson. Így aztán az unióban a brit-uniós  partnerség program társelnökének nevezték ki három napja. Mint ismeretes, a britek épp a hetekben hagyták el az uniót, így ez a program teljesen bizonyos, hogy a frontvonalban, a legfontosabb kérdések között található.

Itt, ezen a fotón Ursulával tárgyal Maros, koronaválság és brit távozás közepette egészen meg vagyunk győződve arról, hogy szóba hozta a szombathelyi kazánprogram részleteit is Von Der Leyen asszonynak.

A megbeszéléseken részt vett Frans Timmermans, az Európai Bizotság első alelnöke is, szólt a tudósítás. A tárgyalásokon szó került egy bérlakásprogramra is - számolt be a nyugat.hu  Nemény kifejtette, hogy a biztosok fogadókészek voltak, érdemi tárgyalások történtek, az Európai Unió egyik alapelve, hogy a döntéseket helyben hozzák, ott, ahol a problémák jelentkeznek. Ezért is, és az uniós támogatások eddigi felhasználása körüli anomáliák miatt a biztosok komoly partnerségi ajánlatot tettek, idézte fel a nyugat.hu.
A nyugat.hu-t a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány finanszírozta, saját, nyilvános, a bíróság honlapjára feltett beszámolója szerint. Ennyire hiteles tájékoztatás előtt pedig, mint a fentiekben láthattunk, azt hiszem, mindannyian bámulva állhatunk. 
Az biztos, hogy hihetünk nekik, sőt az is biztos, hogy a biztosok komoly partnerségi ajánlatot tettek. 
Ez a partnerségi ajánlat azóta is fennáll, mint látjuk, már csak alá kellene írni. 
Ja, nem. Hazudtak.

közösség

további frisss

lap tetejére