A „Könyves” ragadványnév árnyékában: Kálmán királyunk igazi arca

A. • 2022. augusztus 12., péntek •
Púpos, csúf, sánta, és egész nap a toronyszobában olvas. Ez a kép él bennünk Könyves Kálmán királyunkról. Miért nem esik szó a történelemórákon arról, ahogy ez a „könyvmoly” jómodorra tanította az országot dúló kereszteseket? A „Könyves” jelző miatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy milyen belevaló uralkodó is volt. Na persze, sokáig még a saját családja sem hitte volna, hogy valaha övé lesz a trón…
A „Könyves” ragadványnév árnyékában: Kálmán királyunk igazi arca

Nem nehéz kitalálni, hogyan ragadt rá a jelző: „mert könyvei voltak, ezekből végezte a kánoni hórákat, mint egy püspök.” Az egykorú lengyel krónikás szerint „a korban élő összes uralkodót felülmúlta tudományával”. Sőt, ő volt az első Árpád-házi királyunk, aki tudott írni és olvasni. De miért mondom azt, hogy

Kálmán király több volt, mint egy szobatudós?

Először is nézzük meg, miért van az, hogy gonosz kis gnómként él a köztudatban! A Képes Krónika meglehetősen sötét színekkel rajzolja meg a király portréját. Talán onnan ered ez az ellenségesség, hogy Kálmán megvakíttatta az ellene intrikáló öccsét, Álmos herceget, és annak fiát, a későbbi II. (Vak) Bélát. Bizonyára ezért is ábrázolja a szerző Quasimodóként.

„Kálmán idejében sok rossz történt. Testalkatára nézve hitvány volt, de ravasz és tanulékony, borzas, szőrös, vaksi, púpos, sánta volt, és selypített.” A krónikát olvasva szinte látjuk magunk előtt a családi képet: Lászlót, a bátor, daliás lovagkirályt, a szintén lovagi külsejű Álmos herceget, a gyönyörű Piroska hercegnőt, és a könyvei fölé görnyedő, vézna Kálmánt. Habár őt illette volna a trón, Szent László kizárta őt az örökségéből, és zágrábi érseknek tette meg őt.

Gondolhatnánk, hogy ez a világtól elforduló, szemlélődő, tudós életpálya jobban illett volna Kálmánhoz, de ő ezt egészen másként látta.

László végnapjaiban Lengyelországba szökött, hogy sereget gyűjtsön öccse, Álmos ellen, akit a király helyette tett meg trónörökösévé. Szent László azonban nem akarta, hogy az ország ismét testvérháborúba süllyedjen, és Kálmánra hagyta a trónt.

Miután a krónikás eleget fanyalgott Kálmán csúfságán, mintegy mellékesen hozzáteszi, hogy „Magyarországhoz csatolta Dalmátországot, megölvén Petergozdia hegyeiben Péter nevű királyát.” Péter az utolsó horvát király volt, aki (mondhatjuk azt, hogy hősként) életét vesztette a Kálmán ellen vívott csatában. A magyar király ezenkívül sorra behódoltatta a tengerparti városokat: Zárát, Spalatot, Traut, majd az adriai szigeteket is: Vegliát, Oserót, Arbét. De hozzá kell tenni, hogy Kálmán kiváló diplomáciai érzékének köszönhetően számos horvát város önként nyitotta meg a kapuit előtte. Hogyan érte ezt el? Kedvező feltételeket ajánlott nekik, és megígérte, hogy nem fog magyarokat betelepíteni, csupán helyőrséget hagy hátra.

Ennek köszönhetően Velence elveszítette a fennhatóságát a dalmát tengerpart felett, és a dózse kénytelen volt lemondani a „Dalmácia és Horvátország hercege” címről. Kálmán pedig felvette a „Dalmácia és Horvátország királya” titulust. Nem is rossz egy könyvmolytól, igaz? Várjanak csak, amíg meglátják,

hogyan tanította jómodorra a kereszteseket, akik nem tudtak viselkedni…

1095-ben II. Orbán pápa meghirdette az I. keresztes hadjáratot azzal a céllal, hogy visszafoglalják a Szentföldet. A nagy nemzetközi összefogásban a magyar királynak az a szerep jutott, hogy a javarészt német hadakat átkalauzolja és kellő élelemmel lássa el. 
Azonban a keresztesek úgy viselkedtek, mintha a harcokat Magyarországon kéne megkezdeniük. Az első esetben csak a végén, Zimonynál történt összecsapás, de a második német „sereg” már rabolt, fosztogatott, öldökölt, egy fiatal fiút karóba húztak, a falvak népeit agyonsanyargatták. A magyarok azonban megsemmisítették a gyülevész haderőt. Ezután egy rendezett, francia és német lovagokból álló sereg érkezett, de ezek is ellenségként dúltak az országban. Azonban Kálmán - Moson várából kitörve - ezekre is megsemmisítő csapást mért. Csak a vezérek maradtak életben.

Ezután a külföldi hatalmak lassan megtanulták, hogy Magyarországon nem lehet erőszakot alkalmazni, és hogy a nép nem is olyan „barbár”, mint amilyennek képzelték. 

Boullion Gottfired lotharingiai herceg már tanult a többi keresztes hibájából, és követek útján kért bebocsátást az országba. Kálmán megadta az engedélyt, ám Balduin hercegnek és feleségének kezesként az udvarában kellett maradnia, amíg a seregek átvonulnak. Miután Kálmán látta, hogy a keresztesek ezúttal jól viselkednek, gazdag ajándékokkal bocsátotta útnak vendégeit.

Képzelhetjük, mennyire meglepődhettek, amikor a barbár király helyett egy udvarias, lovagias és művelt uralkodó fogadta őket – aki azonban megkövetelte, hogy tisztelettel bánjanak a népével.

A tudós király híre külországba is eljutott, szomszédai okkal tisztelték őt. Cosmas cseh történetíró szerint: „A magyar nemzet erős, gazdag, fegyverben kitűnő és a föld bármelyik királyával képes szembeszállni.” Talán nem volt hős vitéz, mint Bajnok Béla vagy Szent László, és tényleg lehetett valami testi hibája, de Könyves Kálmán egész Európa előtt bebizonyította, hogy van olyan rátermett, mint amennyire művelt.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére