A januári Ungár Péter az ellenzéknek, a márciusi Ungár Péter már a Fidesznek akart megfelelni

• 2021. április 11., vasárnap •
Januárban Ungár Péter budai oligarcha aláírta azt a parlamenti határozati javaslatot, amelyben a DK kezdeményezésére a kínai vakcina betiltását követelte az ellenzék. Márciusban pedig a szombathelyi Fidesznek azt a nyilatkozatát írta alá, amelyben arra buzdítanak, hogy mindenki oltassa be magát a hazánkban engedélyezett vakcinák bármelyikével, beleértve a kínait is. Már csak az a kérdés, melyik Ungár Pétert kell komolyan vennünk.
A januári Ungár Péter az ellenzéknek, a márciusi Ungár Péter már a Fidesznek akart megfelelni

A határozati javaslatot szó szerint idézzük: 

„Az ellenzéki pártok alapvetően oltáspártak (sic!), hangsúlyozzuk, és nagyon javasoljuk, hogy a koronavírus-járvány elleni küzdelemben mindenki oltassa be magát az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal. Ugyanakkor álláspontunk az, hogy a magyar emberek egészségének védelme érdekében, ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség. A nem engedélyezett kínai vakcinával kapcsolatban az is problémát jelenthet, hogy csökkentheti az oltási kedvet az Európai Unió által engedélyezett vakcinák tekintetében is.”

Ezt írták január 25-én az ellenzéki pártok közös határozat-tervezetükben, amelyet eddig – szerencsénkre – nem vett tárgysorozatba az Országgyűlés.

Ez volt a baloldal egyik legdurvább támadása a vakcinák ellen, amihez két kivétellel valamennyi parlamenti képviselőjük a nevét adta (valószínűleg ők is csak azért nem, mert nem voltak bent a parlamentben). 

Az indoklás szövegéből jól látszott, hogy az akció a kínai és az orosz vakcina ellen irányult. (Hiszen folyamatosan arról írtak, amikor a kínai oltóanyagot említették, hogy csak a Brüsszel által engedélyezett vakcinákkal lehessen oltani. Vagyis ez azt jelenti, hogy - bár az oroszt nem mondták ki - orosz és kínai vakcinát ne használjanak. 

Az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt (DK, Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd) ötvenkét képviselőjéből ötven támogatta a kezdeményezést, ketten feltehetően csak technikai okok miatt nem írták alá azt. Gyurcsány vezetésével ezek a politikusok vállalták a nevükkel, hogy ha módjuk lenne, elzárnák a keleti vakcinákat a magyarok elől. Egyébként ma is a parlament előtt fekszik az 50 baloldali képviselő határozati javaslata, azt a mai napig nem vonták vissza.

A határozati javaslatot Ungár Péter is aláírta.

Kicsit később, március elején egy politikai nyilatkozatot tett Szombathelyen a Fidesz helyi szervezete, amelyben

felkérték az ellenzéki politikusokat is, a többiek között Ungár Pétert is mint az egyik szombathelyi képviselőjelölt-jelöltet, hogy minden vakcinát, beleértve a kínait is, támogassanak.

A nyilatkozat így fogalmazott: 

„Pártpolitikai oldaltól függetlenül támogatjuk a szakhatóságok munkáját, s mindent megteszünk, hogy az oltások lebonyolítása gördülékeny és akadálymentes legyen.
Mivel minden Magyarországon használatos oltóanyagot bevizsgáltak a megfelelő szakhatóságok, orvosi szakmai szervezetek, ezért elkötelezetten támogatjuk a kínai, az orosz, továbbá a nyugati gyártók termékeinek használatát is.”

Ungár Péter ezt is aláírta.

Vajon melyiket gondolta komolyan? 

Vajon Gyurcsány Ferencnek vagy Hende Csabának akar megfelelni?

 

Kép: MTI/Koszticsák Szilárd

közösség

további frisss

lap tetejére