A HVG szerint „a DK árnyékkormánya nyílt hadüzenet az ellenzéknek”

• 2022. szeptember 20., kedd •
„A DK már nem látja értelmét az előválasztásnak” – idézi a lap Molnár Csabát.
A HVG szerint „a DK árnyékkormánya nyílt hadüzenet az ellenzéknek”

„A DK árnyékkormány-alakítása a szavazói bázis mozgósításán túl leginkább politikai erődemonstráció az ellenzék többi szereplője felé”:

mi vagyunk a legnagyobbak közületek. A DK azt üzeni nekik: az együttműködés helyett a jövőben inkább magát építi”

– írja a HVG.

A HVG szerint Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnökének szavaiból már kiderült, hogy azért is döntött árnyékkormány megalakításáról a DK, „mert ők a legerősebb ellenzéki párt, és az is kiderült, hogy a parlamenti választásra készült, hónapokon át finomított és kompromisszumokkal érlelt összellenzéki kormányprogramra még kiindulási alapként sem tekint a DK, Molnár magyarázata szerint azért, mert az ellenzéki program a végére a DK egyet nem értése mellett sok jobboldali vonást vett fel, mi pedig baloldali programot akarunk”.

„Annak ellenére is, hogy korábban a választásra közösen készült hat ellenzéki párt mindegyike, így a DK is hihetetlenül büszke volt az előválasztásra, és gyakorlatilag egy dologban értettek egyet a pártok és az elemzők, politológusok”:

az előválasztás mint politikai innováció hatékony és alkalmas eszköz volt nemcsak a körzetenként egy közös induló kiválasztására, hanem egy több százezres ellenzéki mozgósításra, ezzel az ellenzéki tábor mozgásban tartására”.

– olvasható a cikkben.

A hírportál hozzátette: a DK már nem látja értelmét az előválasztásnak, se a 2024-es önkormányzati választáson – a külön listás indulás miatt az EP-választáson nyilván fel sem merül –, se a főpolgármester-választáson – magyarázta Molnár Csaba, hozzátéve:

a DK nem döntött még főpolgármester-jelöltről, de árnyék-főpolgármester biztos nem lesz”.

Arra is utalt, hogy szerinte könnyen nevetségessé tenné magát egy, a DK-nél kisebb ellenzéki párt, ha most ő is árnyékkormányt hirdetne. 

„Azt, hogy az árnyékkormány-alakítás elsősorban az ellenzék többi szereplőjének szóló erődemonstráció a DK részéről, Molnár még egyértelműbbé tette azzal, hogy kijelentette”:

a DK volt az, amelyik a semmiből felépítette az ellenzék legnagyobb pártját”

– írja a HVG.

Nyitókép: Facebook
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére