A Honvéddal randevúzik a Haladás az Illovszkyban

• 2020. február 12., szerda •
A Magyar Kupa 9. fordulójában TV-s meccsen bizonyíthatnak Mátyus János fiai az élvonalbeli vörös-feketék ellen.
A Honvéddal randevúzik a Haladás az Illovszkyban

A tét nem a szombathelyiek vállát nyomja, de az utóbbi hetek NB II-es slágeredményével - 0:0 - minden bizonnyal most kibékülnének Schimmerék. Ezzel ugyanis még bőven maradnak esély a jövő heti visszavágóra. A fővárosiak idei 3 bajnoki találkozóikon X-eltek a Fradival és a Fehérvárral, hazai pályán némi meglepetésre kikaptak a Kuttor-féle csodacsapattól, a Mezőkövesdtől, legutóbb pedig legyűrték 2:0-ra a ZTE gárdáját.


A két csapat története között rengeteg a közös szál, amelyek eltéphetetlen kötelékké váltak a klubok szurkolótáborai között. Mátyus János személye is összeköti a feleket, hiszen a Haladás trénere Kispesten kezdte pályafutását, 1993 és 1998 között a vörös-feketék sikereiért harcolt. A szombathelyiek hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, hogy neki ez a meccs picit más lesz mint a többi. Tisztában van azzal, hogy hogy a két szurkolótábor legendás barátságban áll egymással, gyakran ellátogatnak egymás meccseire is és együtt drukkolnak. Úgy fogalmazott: fontos a Magyar Kupa, de még ennél is fontosabb az, hogy a Haladás bentmaradjon az NB II-ben. A szombathelyiek hétvégi, Csákvár elleni bajnokija tehát elsőbbséget élvez. "Láttam a Honvéd meccseit, nagyon tetszik, ahogy kollégám csapata védekezését megszervezi, szinte tökéletesen működik a rendszer. Ami minket illet, a védekezéssel nekünk sincs gondunk, még egy gólt sem kaptunk, támadójátékban kell javulnunk. Az már nagyon szép teljesítmény lenne, ha reális esélyünk maradnak a visszavágóra" - nyilatkozta a csapat hivatalos honlapján a Haladás vezetőedzője.


A Budapest Honvéd - Szombathelyi Haladás Magyar Kupa mérkőzést 19 óra 30 perctől az M4 Sport élőben közvetíti. 

közösség

további frisss

lap tetejére