A Haladás pályára lép, a Falco a folytatásra készül

• 2021. április 25., vasárnap •
A két szombathelyi csapat közül a zöld-fehér focisták lesznek vasárnap érdekeltek, ugyanis 17 órakor a Csákvár gárdáját fogadják. A sárga-fekete kosarasok az elődöntők május 1-jei kezdésére várnak.
A Haladás pályára lép, a Falco a folytatásra készül

Az NB II-es labdarúgó-bajnokság, azaz a Merkantil Bank Liga a hajrájához érkezett. Öt fordulóval a zárás előtt a tabella 7. helyén állomásozó Szombathelyi Haladás a kiesés elől menekülő, 16. pozíciót elfoglaló Aqvital FC Csákvár együttesét látja vendégül a Rohonci úti stadionban.

A KÉT GÁRDA ŐSZI ÖSSZECSAPÁSÁN A FEJÉR MEGYEI GÁRDA NYERT 3–1-RE.

Ebből adódóan pedig bőven van miért visszavágniuk Németh Márióéknak. A találkozó pontosan 17 órakor Barna Gábor játékvezető sípszavára kezdődik majd a vasi megyeszékhelyen.

A FALCO-VULCANO ENERGIA KC KOSARASAI VISZONT A JÓL MEGÉRDEMELT „PIHENŐJÜKET” TÖLTIK.

Azzal, hogy a megyei rivális Körmendet 3–0-ra győzték le, pár extra szabadnaphoz jutottak. Viszont pontosan ez igaz az ellenfélre, azaz a Szedeákra is. A másik ágon viszont még folytatódnak a negyeddöntők küzdelmei: az Alba Fehérvár a DEAC, míg a Szolnok a Sopron ellen vezet 2–1-re. 

A szintén három győzelemig tartó elődöntők tervezett időpontjai: 
2021. május 1., szombat
2021. május 4., kedd
2021. május 7., péntek
2021. május 10., hétfő (amennyiben szükséges)
2021. május 12., szerda (amennyiben szükséges)

 

Kép: Unger Tamás/vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére