Magasabb a kalászos gabonák ára a világpiacon, mint tavaly, ami a kisebb termés ellenére is kedvező: a hazai gazdálkodók 7,6 millió tonna kalászos gabonát takarítottak be, ebből csaknem 5 millió tonna a búza – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Feldman Zsolt hozzátette: a termés 8 százalékkal kevesebb, mint tavaly, mert a hektikus időjárás megviselte a gabonát. Európa több országában az aszály és a forróság ennél is nagyobb károkat okozott, így jelentős a kereslet a magyar gabona iránt, és a hiány felhajtja az árakat. Étkezési búzából a hazai szükséglet 2,5 millió tonna, így van lehetőség exportra.
A gazdák a nyertesei Európa hektikus időjárásának
További híreink
Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc utódja 
Kiadta Rónai Sándornak Gyurcsány Ferenc (Demokratikus Koalíció) országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.
Már látjuk, mikor jön a nyár 
Készüljön.
Eltűnt egy kedves arcú 13 éves kislány

Már a rendőrség is keresi a kiskamaszt.
Adócsökkentés: októbertől a három-, januártól a két- és egygyermekes édesanyák is örülhetnek 
A program összességében 690 ezer édesanyát támogat majd.
„A férjemnek 2 évet jósoltak az orvosok – ezért meglépte az elképzelhetetlent”

Nehéz helyzetbe került egy háromgyermekes orvosházaspár.
Kocsis Máté nagyon durva dolgot állít Ruszin-Szendi Romuluszról 
Kocsis Máté, a Fidesz–KDNP parlamenti frakcióvezetője szerint elképzelhető, hogy Ruszin-Szendi Romulusz „be van ütve” az ukrán titkosszolgálatokhoz. A volt vezérkari főnök kikéri magának, ...
Felvázolták a jövőt, megszűnhet az iPhone

Komoly aggodalmakat vetett fel Eddy Cue, az Apple szolgáltatásokért felelős alelnöke a Google elleni trösztellenes per egyik legutóbbi meghallgatásán. Cue azt a nem mindennapi jóslatot tette,
A szegedi BYD után újabb óriási autóipari beruházás érkezhet Magyarországra – olyan vidéki nagyváros nyerheti el, ami eddig kimaradt a gyárépítésekből 
Magyar Levente: jöhet az újabb óriási autóipari beruházás Magyarországon
Hamarosan eldőlhet, hogy egy nappal kevesebbet kell-e dolgoznunk

Kedden 16 órától ülésezik a Nemzeti Választási Bizottság. Az NVB tagjai négy különböző témában benyújtott népszavazási kérdés sorsáról is döntenek.
Úgy tűnik, a május idén elmarad 
Noha kedden és szerdán kissé melegszik kedden az idő, csütörtökön egy újabb hidegfront vet véget a tavasznak. Napközben 20 fok körül alakul a hőmérséklet, éjszaka azonban fagypont köré is hűlhet a levegő. ...
Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterséges intelligencia alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését –
Isten hozott Bodza, Karolina, Ármin és a többiek! 
Anyakönyvi híreink!