„A civilséget feltették a térképre”

• 2021. június 12., szombat •
Online volt követhető a Vas Megyei Civil Szakmai Nap pénteki első eseménye: a civil szféra aktuális kérdéseiről beszélgettek a meghívottak. Később tájékoztató fórumot tartottak Herényben.
„A civilséget feltették a térképre”

Civil tízóraival kezdődött a nap: hol van a helye, szerepe a civilségnek a mai magyar társadalomban? – ezt járták körül a beszélgetőpartnerek Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnökének vezetésével. Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a civilséget, amelynek komoly hagyományai vannak Magyarországon, feltették a térképre.

Az állam egy évben közel 400 milliárd forintot oszt szét a szférában, amely önállóan és szabadon működik.

Dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke mások mellett a helyi lelkes emberek szerepét emelte ki – a kisebb egyesületeknél (is) a tevékenység szeretete a motiváló – ha támogatást kapnak, csodákra képesek, a láthatatlan társadalmi szövetet adják. Dr. Balázsy Péternek, a Vas Megyéért Egyesület elnökének is szívügye a cilvilség – mint mondta, megkerülhetetlenek ezek a szervezetek. Básthy Béla polgármester a civilségében gazdag Kőszeget képviselte. A civilek minden területen ott vannak, viszik a város jó hírét. Az ügyek, amelyeket felkarolnak, érdemesek a településvezetők figyelmére is, mondta.

A civilség családon belüli hagyománnyá formálódhat, ha generációk viszik tovább – erre Gencsapáti jó példa. Varga Albin, a Pannon Térségfejlesztő Egyesület igazgatója, a Gencsapáti Művelődési Ház vezetője arra mutatott rá, hogy a helyi aktivitást kell becsatornázni a település érdekében. A Herényiek Házába összehívott civil tájékoztató fórumon a helyettes államtitkár konkrét számokkal is szolgált:

a 2020. évi 7,7 milliárd forint összegű keret után jövőre 10,8 milliárd forint jut a Nemzeti Együttműködési Alap pályázataira.

A Miniszterelnökség által biztosított forrásból pályázhattak a civil szervezetek a Falusi és a Városi Civil Alap 4,8 milliárd, illetve 4,4 milliárd forintos összegéből, és június végén írják ki az adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatásra a pályázatokat. Vasban nagy a pályázati aktivitás – ehhez külön gratulált.

Dr. Kecskés Péter főosztályvezető a Miniszterelnökség közvetítésével szervezett projektekről, kampányokról szólt. Ő is megerősítette: bőven vannak lehetőségek a civil terület vonatkozásában. Szóba került a járvány időszaka is: – Különleges időszakban vagyunk, az emberek vissza akarnak kapcsolódni a közösségekbe, és gondoskodni kell a fiatalok bevonásáról is – mondta. Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő megjegyezte: a pandémia után a gyógyítás időszakában

az egyházak és az állami intézmények mellett legalább olyan fontos szerepük van a civil szervezeteknek.

Majd a Szombathelyt érintő ügyekre is kitért: a kis- és középvállalkozások elengedte a kormány a helyi iparűzési adó felét – ez Szombathely esetében 1,3 milliárd forintot tett ki. Ezt a pénzt tehát nem elvette, hanem Szombathelyen hagyta. Létfontosságú, hogy ne vesszenek el a munkahelyek. A kormány tárgyalt az önkormányzatokkal. Ennek eredményeként egyes, az ellenzék fellegvárának tekinthető városok jelentős kompenzációt kaptak. Azok, amelyek anyagilag jól állnak, és alapfeladataikat a csökkentett adóbevétellel is el tudják látni, nem kaptak. Ilyen Szombathely is – az adóerő-képesség tekintetében a nyolcadik az országban.

Az önkormányzat a helyzetet arra használta fel, hogy rossz hangulatot, elégedetlenséget és a kormánnyal szembeni indulatokat szítson akkor, amikor jó pénzügyi helyzete ellenére megvonta az anyagi támogatást egyes civil szervezetektől -a Herényiek Házától például 11 millió forintot. A következő hét évben páratlan lehetőségekhez jut a város,

legalább 329,2 milliárd forint juthat a város fejlesztésére,

mondta.

Kovács István, a Hegypásztor Kör elnöke a Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ tevékenységéről elmondta: sokszintű beszélgetés zajlik arról, hogyan lehet segíteni az újraindulást, a félbeszakadt, megrekedt munkát. Felsorolta a szolgáltatás-fejlesztési irányokat. (Minél szélesebb körben eljussanak az információk a civilekhez, tanácsadás, a partnerségi kapcsolatok erősítése, civil inkubációs program).

A vidéki civil szervezetek helyzetéről, kihívásairól zajlott kerekasztal-beszélgetés délután az Oszkói Szőlőhegyi Pincesoron Lovass Tibor vezetésével, Zágorhidi Czigány Ákos, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat területi felelőse; Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke; Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Tóth Balázs, Vasvár polgármestere részvételével.
 

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére