50 milliós utcafelújítás zajlik Náraiban

há • 2021. március 07., vasárnap •
Négy utcát újít fel idén Nárai, a megkezdett munkálatokról dr. Hende Csaba, a körzet országgyűlési képviselője tájékozódott pénteken.
50 milliós utcafelújítás zajlik Náraiban

Megtudtuk, a Magyar Falu Programban elnyert forrás szolgál fedezetül a Hősök tere és a Pacsirta utca rekonstrukciójához, összesen 30 millió forintot szánnak erre a munkára. Több mint 20 millió forint jut ugyanakkor az Arany János utca és a Kossuth Lajos utca végszakasza felújítására. Némi önerőt is hozzárakott a büdzséhez a falu önkormányzata, így a négy közterületet összesen 50 millió forintból teszik korszerűbbé.

A megkezdett beruházások egyik helyszínén Németh Tamás polgármester vezette körbe a pénteki óvoda-alapkőletétel résztvevőit, köztük dr. Hende Csaba országgyűlési képviselőt is.

Komplett útalapozás, burkolatmegerősítés történik ebből a pénzből, valamint szintbe emelik a fedlapokat, és újraépítik az útpadkákat is. A munka múlt héten megkezdődött, a tervek szerint két hónap alatt el is készülnek vele.

közösség

további frisss

lap tetejére