2020-ban ismét Bájoló

• 2020. január 10., péntek •
A fiatal tehetségeket bemutató, beszélgetéssel egybekötött zenés, irodalmi programsorozat, a Bájoló 2020. január 23-tól folytatódik a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
2020-ban ismét Bájoló

A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2014-ben indította útjára a Bájoló című irodalmi, zenés estjét, amellyel sikeresen nyitott a legzárkózottabb, de közben a legérzékenyebb, legfogékonyabb és alkotni vágyó generáció felé. A fiatal tehetségeket bemutató, beszélgetéssel egybekötött programsorozat 2020. január 23-tól folytatódik! Az est házigazdája ezúttal is Boros Ferenc.


2020. január 23. 17:00 – Kóbor Zsóka & Polgár Patrik

Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója a korábbi teljes zenekaros felállás után 2018-ban alakult meg. Akusztikus, alternatív-pop örömzenét játszanak, abból a fajtából ahol a dalokban egyaránt fellelhető a múltba vágyódás, a szerelem, a szakítás és a fájdalom témája, de olykor teret kap a játékos vidámság is. A Petőfi Rádió rendszeresen játssza a dalaikat, a Valamiért című szerzeményük a DAL 2020 versenyprogramjába is bekerült.


2020. február 6. 17:00  – Vincze Bence

Vincze Bence jelenleg az ELTE Savaria Egyetemi Központ magyar-orosz tanárszakos hallgatója. 2016 januárja óta az f21.hu online kulturális magazin alapító főszerkesztője, 2019 januárjától pedig felelős kiadója is. 2017-ben hozták létre társaival a Nyolc Ág Művésztábort Kámban, amely idén már negyedik alkalommal nyílik meg a művészpalánták előtt. Gimnazista kora óta próbálkozik szépirodalmi szövegekkel is, versei eddig a Pannon Tükörben, a Kulterben és a FelOnline-on jelentek meg.

 

2020. február 20. 17:00  – Czirók András & Hargitai András /Ndrew's acoustic/

Czirók András és Hargitai András mindketten rock zenekarokban játszanak. 2012-ben saját szórakoztatásukra létrehozták az Ndrew’s Acoustic formációt. Kezdetben hazai és külföldi előadók dalait dolgozták fel akusztikus pop-rock stílusban, majd belefogtak saját szerzemények megírásába. A dalok hangulata vegyesen borongós, komor, elgondolkodtató és vidám is egyben.

 

2020. márc. 5. 17:00 – Kustos Júlia

Kustos Júlia Szombathelyen született,  a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett. 2013 óta publikál. Jelenleg Budapesten él, tanul, ír és dolgozik. Verseit és prózáit az Élet és Irodalom, a Műút, a Tiszatáj, az Alföld, a Kolozsvári Helikon, a Csillagszálló és a Hévíz is közölte. Jelenleg párhuzamosan dolgozik első verseskötetén és egy regényen. 2018-ban Móricz Zsigmond Alkotói Ösztöndíjban részesült.

 

2020. márc. 12. 17:00 – Doma Bence lemezbemutató

Doma Bence dalszerző-gitáros-énekes. Az Újvilág Utca és a Karak zenekar korábbi tagja. 2018 óta már csak szólóban játszik. 2019-ben jelent meg első albuma Liget címmel, melyen a „kedvenc nemlétező emlékeit” gyűjtötte össze egy csokorba. Ezen az estén a Liget dalai mellett több új szerzeményét is itt hallhatják először az érdeklődők.

 

Helyszín:       Berzsenyi Dániel Könyvtár (földszinti előadóterem)

Szombathely, Dr. Antall József tér 1.

A belépés ingyenes!

 

kép:blogin.hu

 

közösség

további frisss

lap tetejére