Teljes hazai siker

Szerző: frisss.hu Fotó: frisss.hu • 2018. január 29., hétfő •
A házigazda Haladás VSE együttesét megelőzve a Lurkó UFC nyerte meg az U10-es korosztály számára megrendezett Tebeli György Nemzetközi Teremfoci Emléktornát. A rendkívül színvonalas viadalt a zöld-fehér klub minden igényt kielégítő új sportkomplexumában tartották meg.
Teljes hazai siker

Parádés hangulatban, óriási érdeklődés mellett rendezték meg a Tebeli György-emléktornát, melyen három nemzet képviseletében 12 korosztályos labdarúgócsapat vett részt. Magyarországról hét, Ausztriából négy, míg Szlovákiából egy U10-es gárda lépett pályára.

Örül az ember szíve, amikor azt tapasztalja, hogy gyermekzsivalytól hangos ez a gyönyörű új sportlétesítmény, mert ilyenkor látjuk beigazolódni azt a tényt, hogy az állam nem csak a Haladás labdarúgóinak épített egy új stadiont – amelyben amúgy eddig még valamennyi meccsét megnyerte az NB I-es csapatunk, pedig már járt itt a Fradi és a Videoton is -, hanem a szombathelyi klub valamennyi szakosztálya is új otthont kapott – mondta köszöntőjében Hende Csaba, a torna fővédnöke, aki a későbbiekben mindenkit megnyugtatott azzal kapcsolatban, hogy az üzemeltetéssel sem lesz semmi probléma. Az országgyűlési képviselő elmondása szerint a telekhez és a felépítményhez is ingyen hozzájutó Szombathely városának kell majd jó gazda módjára működtetnie a sportkomplexumot.

A megnyitó után szinte egész nap pattogott a labda a sportcsarnokban. Egyik izgalmas meccset követte a másik. Szerencsére a szombathelyi csapatok maximálisan kiszolgálták a népes publikumot. A házigazda Haladás és a Lurkó UFC is a döntőig menetelt, ahol végül utóbbi nyert 2:1 arányban. A harmadik helyet a Győri ETO, míg a negyediket a Slovan Bratislava szerezte meg.

A torna gólkirálya 10 találattal Söptei Bálint (HVSE) lett. A szakemberek a legjobb játékosnak Palkó Áront (Lurkó UFC), míg a legjobb kapusnak Németh Bencét (HVSE) választották meg. A legjobb hazai játékosnak járó különdíjat pedig Tóth Kornél vihette haza.

A családom nevében szeretném megköszönni a Haladás VSE utánpótlás labdarúgásában dolgozó valamennyi vezetőnek, hogy évről-évre megemlékeznek édesapámról – fogalmazott a viadal végén ifjabb Tebeli György, aki a gesztus mellett a tanítványai remek szereplésének is örülhetett, ugyanis ő az edzője a tornán ezüstérmet szerző Hali U10-nek.

közösség

további frisss

lap tetejére