Rövidebb lesz az NBI-es labdarúgó bajnokság következő szezonja

MTI • 2018. június 30., szombat •
Nehéz kezdésre készülhet a Haladás.

Bő három hét múlva kezdődik a labdarúgó NB I. 2018/19-es szezonja: az MLSZ-ben elkészítették a bajnokság programját. A szezon első etapja július 21-én rajtol és december 15-ig tart. Változás, hogy rövidebb lesz a téli szünet, hiszen a tavaszi szezon eddig február végén kezdődött, ezúttal viszont már február 2-án elrajtol. Az MLSZ ezzel szerette volna lerövidíteni a téli szünetet, amit a szombathelyi csapat is örömmel fogadott.  A korábbi kezdés miatt a bajnokság már május 19-én véget ér. Egyelőre csak a meccsnapok vannak meg, a pontos kezdési időpontokat, a tévés meccseket hamarosan közzéteszi a szövetség. Ami a Haladást illeti, nehéz a sorsolása. Az első három fordulóban utazik a legutóbbi negyedik Honvédhoz és az ezüstérmes FTC-hez, a két meccs között fogadja a bronzérmes, Magyar Kupa-győztes Újpestet.

közösség

további frisss

lap tetejére