Pályára sem lépett, mégis előzött a Falco KC

Szerző: frisss.hu Fotó: bckormend.hu • 2018. január 04., csütörtök •
Zsinórban harmadik bajnoki mérkőzését veszítette el az Egis Körmend kosárlabdacsapata. A Rába-partiak ezúttal Sopronban kaptak ki 85:60 arányban és visszacsúsztak a tabella negyedik helyére, míg a pályára sem lépő Falco-Vulcano Energia KC feljött a második pozícióba.
Pályára sem lépett, mégis előzött a Falco KC

Egy hete Székesfehérváron szenvedett csúfos, 115:75 arányú vereséget a Körmend kosárcsapata, ám akkor az ellenfél a remek erőkből álló, amúgy bajnoki címvédő Alba Fehérvár együttese volt. Ezzel szemben most a sereghajtó Sopron iskolázta le a piros-feketéket úgy, hogy Ferenczéknek gyakorlatilag egyetlen pillanatig sem volt esélyük a győzelemre. Az SKC egy 11:0-ás szakasszal indította a derbit és ezzel meg is alapozta a sikerét. Sabáli Balázs tanítványai a félidőben már 19 ponttal vezettek és ezt az előnyt a derbi végéig még növelni is tudták. A 85:60 arányú hazai győzelem azt jelenti, hogy a soproniak kezdenek felzárkózni a tabella 13. helyén álló Jászberényhez és a 12. pozíciót elfoglaló MAFC csapatához.

A Körmend pedig most már zsinórban három vereséget szenvedett a bajnokságban. A Rába-partiak először hazai környezetben kaptak ki a Pakstól, aztán pedig idegenben az Albától ás a Soprontól. Így pedig a második helyről visszacsúsztak a negyedikre. Ezzel szemben a Falco egy pozíciót javítva most már második.

A szombathelyiek pénteken 19 órakor az M4 sportcsatorna élő közvetítése mellett a hetek óta verhetetlennek tűnő Atomerőmű SE gárdáját fogadják. A sárga-feketéknek van miért bosszút állniuk, ugyanis szeptemberben Pakson kaptak ki 84:68 arányban.

A Körmend viszont hazai pályán javíthat, mivel szombaton 18 órakor az utolsó előtti  Jászberény együttesét fogadja.

közösség

további frisss

lap tetejére