Nehéz szülés volt

Szerző: frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2018. március 08., csütörtök •
A Falco-Vulcano Energia KC élvonalbeli kosárlabdacsapata a bajnokság 21. fordulójában a vártnál jóval nehezebben, csupán 95:86-ra tudta legyőzni a Debrecen együttesét.
Nehéz szülés volt

Két teljesen más periódusban leledző együttes találkozott az Aréna Savariában, ahol közel 2500 néző várta a Falco könnyed diadalát a DEAC ellen. A vasiak öt győztes, míg a hajdúságiak kilenc vesztes meccs után léptek pályára Szombathelyen. Ennek megfelelően kezdték a derbit a sárga-feketék, akik az 5. percben már több mint tíz ponttal vezettek. A folytatásban viszont teljesen megváltozott a játék képe és a vendégek elkezdtek felzárkózni. Ez pedig olyannyira sikerült nekik, hogy az első félidő utolsó pillanataiban dobott Kósa-trojkának köszönhetően feljöttek 46:45-re, azaz a nagyszünetben csupán egyetlen apró pontocskával vezetett a Falco.
Szerencsére térfélcserét követően már egy jóval harcosabb szombathelyi csapatot láthattak a nézők. Váradiék szép lassan elhúztak és a zárónegyednek már 13 pontos előnnyel futhattak neki. Ebből ugyan négyet elherdáltak, ám így is 95:86 arányban hozták a kötelező győzelmet. Az viszont biztos, hogy a következő fordulóban Zalaegerszegen ennél lényegesen jobb teljesítményre lesz szükségük, amennyiben a ZTE otthonában is nyerni akarnak.
A Falco győzelmének köszönhetően maradt a tabella második helyén.
Az Egis Körmend a szerdai napon nemzetközi kupameccset (FIBA Európa-Kupa) játszott Olaszországban és 83:51 arányú vereséget szenvedett az Umana Reyer Venezia együttesétől.
A 21. forduló további eredményei:
Szolnoki Olaj-MAFC 102:73
Kaposvári KK-ZTE 80:91
Kecskemét-Jászberény 68:73
Sopron KC-Atomerőmű SE 87:99

közösség

további frisss

lap tetejére