Méretes zakót szabtak a Halira

• 2018. április 28., szombat •
Az élvonalbeli futsalbajnokság rájátszásának 5. fordulójában a Rába ETO 7:2-es vereséggel küldte haza a Swietelsky-Haladás VSE csapatát. A szombathelyiek így nagyon messze kerültek a nagy álomtól, a bajnoki döntőtől.
Méretes zakót szabtak a Halira

Sokan úgy gondolták, hogy a Rába ETO együttese fizikálisan és mentálisan is elfáradt a Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjében, melyben előbb a Sporting Lisszabontól kaptak ki 6:1-re, majd pedig a Barcelonától 7:1-re a győriek. Sajnos ez mint kiderült, csak hiú ábránd volt a vasi szurkolók részéről, ugyanis a Rába-partiak kőkemény felfogásban estek neki a bajnoki babérokra törő szombathelyieknek. A hazaiak Constantino mesterhármasának köszönhetően már az első félidő végén 3:0-ra vezettek. Ezt követően a vendégek vészkapussal játszottak, ám ez sem volt elegendő a szépítéshez, mivel a vendéglátók Rolon és Klacsák találataival még növelték is az előnyüket. Ennek köszönhetően pedig a 28. percben már 5:0-ás vezetésnek örülhettek. A végjátékban Öreglaki és Horváth Péter ugyan bevette a győriek kapuját, de mivel Constantino minden esetben válaszolni tudott ezekre a gólokra, a végeredmény 7:2 lett a Rába ETO javára.

Vereségével a Haladás nagyon messze került az áhított bajnoki döntőtől, ugyanis a Rába-partiaknak most már öt pont az előnyük a vasiakkal szemben. Turzó József együttese legközelebb hétfőn 18.30 órakor lép pályára bajnoki mérkőzésen, még pedig az Aramis csapatának otthonában.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Rába ETO-Swietelsky-Haladás VSE 7:2 (3:0).

Győr, 450 néző, vezette: Wittner, Czene-Joó

Gólszerzők: Constantino 5 (9., 12., 15., 37., 39.), Rolon (25.), Klacsák (28.), illetve Öreglaki (36.), Horváth P. (37.)

kapcsolódó cikkek

közösség

további frisss

lap tetejére