Kosárlabda akadémia alapköveit teszik le Körmenden

bckormend, newsbeezer.com • 2019. augusztus 14., szerda •
Ziga Mravljak, szlovén szakember irányításával készül a közvetlen utánpótlást jelentő korosztály a későbbi kihívásokra az EGIS Körmendnél.
Kosárlabda akadémia alapköveit teszik le Körmenden

A cél az, hogy olyan munkát végezzenek, amelynek segítségével a fiatalok a lehető legmagasabb szintre juthatnak hazájukban és persze akár túl a határokon is. Az elmúlt három-négy évben követte a magyar kosárlabdázás történéseit és azt látta, hogy kevés hazai nevelésű játékos van a csapatokban és egyáltalán, a magyar piacon. Az egyik legfontosabb része a projektnek, hogy kiépül egy különleges környezet és program az ország számos pontjáról érkező tehetséges és fiatal kosarasok számára. Olyan hely lesz ez, ahol minden a kosárlabdáról szól, ahol ez lehet a legfontosabb a számukra. Szeretnének olyan versenyhelyzetet teremteni a fiatalok számára, amelyben komoly nyomás alatt végezhetnek kemény munkát. Ennek következményeként még felkészültebben állhatnak a felnőtt csapat rendelkezésére. A jelenlegi munka még csak a kezdet, ugyanezt szeretnék piramis szerűen kialakítani az U18-as és az U16-os korosztály számára, egymásra épülő formában, együttműködve az utánpótlást nevelő klub munkatársaival. A napokban kezdték meg a közös munkát, és a tervek szerint 14-15 játékossal fognak együtt dolgozni. Jelenleg várnak még kosarasokat a korosztályos válogatottakból és érkeztek olyanok is, akik jelenleg próbaidőn vannak. A következő néhány napban eldőlhet, hogy maradnak-e vagy esetleg máshol folytatják pályafutásukat.

közösség

további frisss

lap tetejére