Két fontos meccs előtt a női foci válogatott - három viktóriás a keretben

haladas.hu, youtube • 2019. október 25., péntek •
Három Haladás-Viktória FC futballista is meghívást kapott a Szlovákia és Lettország ellen készülő válogatott keretbe.
Két fontos meccs előtt a női foci válogatott - három viktóriás a keretben

Pinczi Anita bokasérülés miatt kényszerült kihagyni a Svédország elleni hazai Eb-selejtező mérkőzést, ám az MTK Hungária FC védője a héten már a klubjával készül, így ismét meghívót kapott Markó Edina szövetségi kapitány válogatottjába. A két találkozóra ismét csatlakozik a felnőttekhez Pusztai Sára is, aki a közelmúltban az U19-es korosztály csapatkapitányaként harcolta ki az Eb-selejtező elitkörbe jutást Törökországban, ahol a magyar együttes veretlenül zárta a minitornát. Nincs ott ezúttal a válogatottban a szombathelyi Tóth Alexandra, munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tud a csapattal tartani. Nagyon kemény feladat vár a csapatra, a szlovákokkal legutóbb a februári Ciprus Kupán mérkőztek meg, akkor taktikailag jobb megoldást választottak és nyerni tudtak a magyarok, de nem szabad elfelejteni, hogy az már a negyedik találkozója volt mindkét együttesnek a felkészülési tornán. Ez egy teljesen más mérkőzés lesz - nyilatkozta Markó Edina. Lettország a sorozatban ugyan még nem szerzett pontot, de igencsak megnehezítette ellenfelei dolgát: vezetett a vb-bronzérmes svédek és a szlovákok ellen is. Leginkább a találkozók első részében tudtak veszélyesek lenni. A játékosok abban bíznak, hogy sokan kilátogatnak a szombathelyi mérkőzésre, hiszen a Haladás-Viktória FC az egyetlen vidéki, ráadásul kétszeres magyar bajnok csapat – tette hozzá zárásul a szövetségi kapitány. A keret tehát legközelebb idegenben, Szlovákiában lép pályára a sorozatban november 8-án, majd Lettország következik a Haladás Sportkomplexumban november 12-én.

közösség

további frisss

lap tetejére