Kamaszodik a Westside

JZS • 2012. június 07., csütörtök •
Június 16-án jubilál a Westside Táncsport Egyesület. Vincze Csabával, az egyesület elnökével beszélgettünk az elmúlt másfél évtizedről, aki a tánciskola egyik vezetője is egy személyben.

A 15 éve töretlen népszerűségnek örvendő táncosoknak mostanában valamivel kevesebb a fellépésük, de a karácsonyi és az évzáró gálára minden évben kiemelt figyelmet fordítanak. Idén nagyobb és látványosabb show-val, különlegesebb színpadképpel készülnek. A sztárvendég Düki lesz a Sportházban, aki Vincze Csabával régi jó barátságot ápol, hiszen az énekes is alapvetően táncosként kezdte pályafutását.

A kezdetek

-  Soha nem volt más tervem. Már a gimnáziumi évek alatt tudtam, hogy a tánccal szeretnék foglalkozni. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy pont a hip-hop lesz az utam, ez később alakult így – meséli Vincze Csaba. - Sopronban csináltam egy tánccsoportot, aztán megkerestek, hogy Kozma Béla kurzusát vegyem át az MMIK-ban. Egy éven át helyettesítőként dolgoztam, de a következő szeptembertől már a saját koncepcióm alapján oktattam a fiatalokat - folytatja. Az első évzárón 29-en léptek fel, 110 ember előtt, most pedig mintegy 230-an táncolnak majd, közel 800-900 fős nézőközönség előtt - teszi hozzá. - Az elmúlt másfél évtized alatt csaknem ötezren fordultak meg a kezeim között, pontos adataim azért nincsenek, mert csak 2001 körül kezdtük számítógépre vinni az adatokat.

Táncolni jó

- Én mindig azt mondom, hogy mi nem profi táncosokat nevelünk, hanem megpróbálunk egy alternatívát nyújtani a szabadidő hasznos eltöltésére – mondja az egyesület vezetője. - Ez azért jó, mert a fiataloknak nem kell otthon, a számítógép előtt ülniük. A szülők pedig megnyugodhatnak, hogy a gyerekek nem fognak zűrös társaságba keveredni. Aki nálunk köt ki, biztosan jó helyen van, legalább heti kétszer egy órán át - teszi hozzá. - Az itt eltöltött egy-két évnek köszönhetően az életben is sokkal jobban boldogulnak majd, jobb kiállásuk lesz, és magabiztosak lesznek, hiszen a fellépések alatt megszokják a szereplést is több ember előtt - hangsúlyozza Vincze Csaba.

Mikor érdemes elkezdeni?

- Mi hat éves kortól kezdünk a gyerekekkel foglalkozni, mert ez a mozgásforma azért igényel némi testtudatot, és mozgáskoordinációt. Aki korábban már sportoltak valamit, azokkal sokkal könnyebb együttműködni, és nagyobb a sikerélményük is - avat be a szakmai részletekbe, majd hozzáteszi: van, aki négy évesen, van, aki tizenöt évesen csatlakozik.

Örömteli időszak

- Büszke vagyok arra, hogy mára mindenki megismerte a nevünket, és ha elhangzik az, hogy Westside Táncsport Egyesület, akkor mindenki pontosan tudja, hogy rólunk van szó. De ez nem kizárólag a mi érdemünk Szárnyas Mónikával, az egyesület másik vezetőjével, hanem mindazoké is, akik hozzánk járnak, és jártak, mert ők tették a csapatot azzá, ami. Örömmel tekintek vissza az elmúlt időszakra, és semmit nem csinálnék másképp.

 

A képek a Westside edzésén készültek. Tekintse meg a galériát!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére