Ismét helycsere következik?

Szerző: frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2018. március 28., szerda •
Az alapszakasz végéhez közeledve továbbra is dobogós helyeken állnak a vasi kosárcsapatok. Az Egis Körmend a második, míg a Falco-Vulcano Energia KC a harmadik pozíciót foglalja el.
Ismét helycsere következik?

Hetek óta szabályos üldözőverseny zajlik a két vasi csapat között: hol az egyik, hol a másik gárda áll egy picivel előkelőbb helyen. Most éppen a Rába-partiak foglalnak el jobb pozíciót, akik az Alba Fehérvár ellen aratott 79:67 arányú győzelmüknek köszönhetően jöttek fel a második helyre. Persze ehhez az is kellett, hogy a szombathelyiek meglepően simán, 98:77-re kapjanak ki Szegeden.
A Körmend jelenleg 18 sikerrel és 6 vereséggel áll, míg a Falco 18 győzelem mellett 7 fiaskónál tart. A negyedik Alba Fehérvárnak 16-8 a mutatója.

A sárga-feketéknek már csak egy mérkőzésük van hátra az alapszakaszból: április 4-én, szerdán a Pécs együttese látogat az Aréna Savariába, ahonnan eddig minden gárda lógó orral távozott.
A Körmendnek ezzel szemben még két meccse van, ráadásul mindkettő idegenben. Előbb március 29-én, csütörtökön Pécsett, majd pedig április 4-én, szerdán Kecskeméten lépnek pályára a piros-feketék.
Tehát a Falco sorsolása jóval könnyebbnek tűnik, Egyáltalán nem lenne meglepő, ha két a két csapat ismét, immár sokadik alkalommal helyet cserélne a tabellán.

közösség

további frisss

lap tetejére