Így értékelte a hétvégi edzőmeccset Michal Hipp

haladas.hu • 2018. július 16., hétfő •
Az utolsó felkészülési mérkőzést játszották a szombathelyiek.

Szombaton a szezonkezdés előtti utolsó felkészülési mérkőzésén vett részt a Szombathelyi Swietelsky-Haladás NBI-es labdarúgó csapata. Michal Hipp vezetőedző a haladas.hu-nak értékelte az FC Slovácko elleni, 1-1-es döntetlenre végződő találozót. Eszerint egy órán keresztül elégedett volt a csapat teljesítményével, egységesen, szervezetten, jól futballoztak a mezőnyben ügyesen kombináló Slovacko ellen. Jól hatástalanították ellenfelük játékát és gyors kontrákkal próbáltak ellen támadásokat vezetni, melyből egy szép gólt is szereztek. A második félidőben többet is cserélt a tréner, ekkor már akadozott a játék, Király kétszer is bravúrral védett. A végén a szombathelyieknek is voltak ziccereik, ám ezek kimaradtak, és bár nyerhető lett volna a meccs, ehelyett az ellenfél kiegyenlített. A játékosoknak Michal Hipp elmondta: a 90. percben már nem szabad gólt kapni. Mindezzel együtt ez volt a legjobb felkészülési mérkőzése a csapatnak, de vannak még hibák, amelyeket még ki kell javítani. A találkozót megtekintette a Haladás első fordulóbeli ellenfelének, a Honvédnek a megfigyelője is.

közösség

további frisss

lap tetejére