Ifjú vízilabdázóink Benedekék és Drávuczék nyomában (képgaléria)

szróbert • 2014. február 09., vasárnap •
A dunántúli vízilabda bébi bajnokság mérkőzéseinek adott otthont ezen a hétvégén a szombathelyi fedett uszoda. Ez alkalommal a legfiatalabbak, vagyis a 8 esztendős pólósok szálltak medencébe. Benedek Tiborék és Drávucz Ritáék jövendő utódai nemcsak a szülőket örvendeztették meg.
Ifjú vízilabdázóink Benedekék és Drávuczék nyomában (képgaléria)

A szombathelyi Fedett Uszodában a Dominó Aligátor Vízilabda Utánpótlás Egyesület (Dominó AVUS) fiú-, majd lánycsapata is bemutatkozott. A két hazai csapat mellett a balatonfűzfőiek, a soproniak és a tatabányaiak is vízbe szálltak.

Juhász Tibor, a vízilabdaklub szakmai tanácsadója a helyszínen elmondta a frisss.hu-nak, hogy a 2004-es születésű fiúk a 2003-as bajnokságban szerepelnek (s ilyen korban még nagyon sokat számít az egy esztendő is – a szerk.).

"Speciális szabályokat alkalmazunk, kötelező cserékkel, kis kapukra és kisebb méretű labdával játszanak a gyerkőcök. Itt a részvétel mellett a szabályok megismerése volt a legfontosabb. Mi, szervezők is nagyon komolyan vettük a meccseket, hiszen első osztályú játékvezetők és ellenőrök is közreműködtek a viadalon" - tette hozzá Juhász Tibor.

Ács Tímea, a Dominó Avus lány csapatának egyik edzője is nyilatkozott portálunknak: "Én a 2003-as korosztállyal foglalkozom, ők most kezdtek el meccseket játszani. Ez alkalommal lány csapatként indultunk el egy fiú bajnokságban. A bébi bajnokságban szerepelünk, de még sok kislányt várunk, hiszen jelenleg csupán kilencen vagyunk. Az a célunk, hogy mindenki biztos úszástudással rendelkezzen és megszeresse a vízilabdát. Most még nem az eredmény, hanem a játék élvezete volt a fontos. Akkor fejlődünk, ha sokat játszunk."  

A bébi-bajnokság következő fordulója március 2-án, Budapesten lesz.

 

közösség

további frisss

lap tetejére