A napokban döntenek a próbajátékosokról

haladas.hu • 2019. július 30., kedd •
Zárt kapuk mögött játszotta a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a Szombathelyi Haladás. Rengeteg helyzetet dolgozott ki a csapat Székesfehérváron, ám végül mégis 1-0-ra kikaptak a zöld-fehérek.
A napokban döntenek a próbajátékosokról

A szombathelyieknél Yuriy Habodva és Tóth-Gábor Kristóf sérülés miatt nem játszhatott. Pályára lépett viszont a balmazújvárosi támadó, Fekete Ádám – a 31 éves, 186 centiméter magas futballista próbajátékon szerepel a Haladásban. Fekete korábban 21 NB I-es meccsen négy gólt lőtt, a magunk mögött hagyott NB II-es bajnokságban kétszer volt kezdő, 15 alkalommal csereként szállt be, gólt nem szerzett. Szintén próbajátékon szerepel a korábban hazánkban Debrecenben futballozó, egykori kétszeres szlovák válogatott védő, a 30 éves jobbhátvéd Erik Cikos is. Kemény, hajtós mérkőzést vívtak a felek, mindkét csapat rendesen odatette magát - számolt be a haladas.hu. Supka Attila vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy a védekezésünk végig rendben volt, a hazaiak előtt egyetlen komoly helyzet adódott, azt kihasználták. Mi viszont az első félidőben négy százszázalékos helyzetet is elhibáztunk. Ami a próbajátékosokat illeti, a napokban eldől, kikkel tudnak megegyezni.

közösség

további frisss

lap tetejére