A hétvégén rendezik a 29. Vasi Vasember triatlonversenyt

Frisss • 2013. július 09., kedd •
Előzetes regisztráción már kétszázan jelezték részvételüket a hétvégén megrendezésre kerülő 29. Vasi Vasember triatlonversenyre - jelentették be a szervezők.
A hétvégén rendezik a 29. Vasi Vasember triatlonversenyt

1984 óta rendezik meg a versenyt, amely sokat adott már a városnak. Nem csak országos, nemzetközi hírnévre tett szert, az egészséges életmód és a szabadidős sport eszményét is hirdeti- fogalmazott Lazáry Viktor sportügyekért felelős alpolgármester a keddi sajtótájékoztatón. Kiemelte, a sportszerető szombathelyiek kedvelt helye, a Csónakázó-tó és környéke a tervek szerint hamarosan megújul.

Jobb a sportba fektetni, mint a beteg embereket ápolni, és ezt az önkormányzat is felismerte - mondta Garami Árpád, aki az idén 29. alkalommal készül elnyerni a Vasi Vasember címet. Mint mondta, 18 évesen állt először a rajtkő mellett úgy, hogy a három sportágat egymás után, még soha nem próbálta. Az akkor szerzett élmények a mai napig elkísérik, úgy látja, még mindig a családias hangulat a verseny legnagyobb erőssége.

Egyébként is sok a visszatérő nevező a kupára, de Garami Árpád mellett még Kapolcsi Imre és dr. Bálint Mihály is részt vett az eddigi összes versenyen.

A triatlonverseny szombaton délelőtt 11-kor rajtol, a környéken reggel hat és este hat óra között kell forgalomkorlátozásra számítaniuk az arra közlekedőknek. Hogy pontosan hányan indulnak, az a verseny előtt egy órával dől el biztosan, de kétszázan már előzetes regisztrációban jelezték részvételi szándékukat.  Az előrejelzések szerint harminc fokos kánikula várható, mentőautó és mentőorvos is lesz a helyszínen a nagyobb baj megelőzése érdekében - tájékoztatott a technikai részletekről Jerse András versenyszervező.

közösség

további frisss

lap tetejére