A bajnokságban őrzi hazai veretlenségét a Falco

Szerző: frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2018. január 20., szombat •
Ha nehezen is, de legyőzte az Aréna Savariában a Jászberény együttesét is a Falco-Vulcano Energia KC kosárlabdacsapata. A szombathelyiek egy 85:65 arányú sikerrel őrizték meg hazai hibátlan mérlegüket.
A bajnokságban őrzi hazai veretlenségét a Falco

Kissé furcsa első 10 percet láthatott az Aréna Savariába kilátogató közel 3 ezer néző, ugyanis annak ellenére esett kevés pont a nyitónegyedben, hogy a csapatok határozottan jól céloztak távolról. Főként a tripláknak köszönhetően állt 16:15-ös eredmény a táblán. A küzdő felek a második etapban sem produkáltak kosáresőt, ám Pusztahvar két trojkája után először vezetett egy kerek tízessel a Falco, még pedig 27:17-re. A folytatásban aztán ez a 10 pont körüli  különbség állandósult is, így a nagyszünetre 35:27-es eredménynél vonulhattak a csapatok.

Térfélcserét követően óriásit változott a játék képe. A hazaiak rengeteget hibáztak, a vendégek pedig a Nelson-Wallece duó vezérletével fordítottak. A 27. percben 45:44-re mentek a berényiek. Szerencsére a negyed végjátékában jött Perl és szinte egymaga szerzett ismét komoly előnyt a Falcónak. Az 55:45-ös állásról  kezdődő  utolsó 10 perc elején felébredt végre Govens is, így pedig pillanatok alatt 20 pontosra nőtt a sárga-feketék előnye. A végjátékban pedig Szrecsko Szekulovics pályára küldhette a fiatalokat is, akik közül Durázi hat ponttal, míg Kovács egy besuvasztott triplával tette le a névjegyét.

A Falco végül 85:65 arányban verte a Jászberény csapatát, így Váradiék továbbra is veretlenek a bajnokságban hazai pályán.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Falco-Vulcano Energia KC-JP Autó-Jászberényi KSE 85:65 (16:15, 19:12, 20:18, 30:20).
Szombathely, 2.800 néző, vezette: Praksch, Török, Radnóti
Szombathely: Govens 11/3, Váradi 10/6, Perl 23/6, Boriszov 11/9, Tóth N. 8. Csere: Zsigeranovics 2, Pusztahvar 6/6, Norfleet 5/3, Durázi 6, Kovács B. 3/3, Hódi, Dancsecs. Edző: Szrecsko Szekulovics
Jászberény: Nelson 15/9, Rakics 3/3, Wallace 18/9, Lucsics 8, Sejfic 10. Csere: Molnár M. 2, Cseh 2, Kerpel-Fronius B. 7/3, Bazsó. Edző: Nikola Lazics

 

közösség

további frisss

lap tetejére