Egy hét program extra: Sziget 2012

bz • 2012. augusztus 08., szerda •
Ezúttal is kis híján négyszázezer látogatót várnak a budapesti Óbudai szigetre, ahol a héten óriási felfordulást rendeznek Sziget Fesztivál 2012 címen. Cikkünkben minden napról kiemelünk egy-egy fellépőt és mondunk róla valami érdekeset.
Egy hét program extra: Sziget 2012

A Sziget Fesztivál idén is „megnyitja K-hídját” és ígéri, hogy legalább olyan szórakoztató lesz, mint tavaly. Persze minden változik, így a harminc és negyvenévesek hiába is keresik az ő kis három színpados, ennyi idő távlatából már családias hangulatúnak érzett fesztiváljukat. 1993-ban negyvenháromezer, egy évvel később a második Diák Szigeten már száznegyvenháromezer ember bulizott együtt. (ez majdnem két Szombathelynyi létszám) A sziget szervezői az utóbbi években pedig már nem adják alább a négyszáznyolcvanezer embernél. Fontos különbség az is, hogy míg az első időkben a nulla százalékot közelítette a külföldiek aránya. Ez mára 50-50 százalékra módosult.

És a punkok?

A buli azonban a mai huszonévesek számára éppolyan jó, mint akkoriban. Sokkal több a koncert, szélesebb a zenei kínálat. És tényleg több a marketing, cserébe minőségi a szolgáltatás. Több a büfé és a vécé is. Barátmegtaláló és programszervező okos telefon appok, kis hajó, nagy HÉV és minden, ami kell. Budapest infrastruktúrájának egy része ilyenkor a fesztivált szolgálja. Aki pedig a punkokat hiányolja, az figyelje az Oladi ÁMK programjait, talál néha punk esteket. Esetleg tessék már észrevenni, hogy annak a korszaknak, amikor háromszáz forintos belépőjegyért a punkok uralták az Óbudai szigetet, vége. Mutasson valaki olyan punkot, aki kicsengeti az ötvenezres hetijegyet. Egyáltalán mutasson valaki tíznél több punkot egy helyen és egy időben.

A programok

Most, hogy letörtük a lelkesen nosztalgiázó, anekdotázó ezzel pedig kedv-elrontókat, nézzük át a kínálatot. A nulladik napon Ákos koncertje volt valószínűleg nem csak a nagyszínpad hangtechnikájának főpróbája, hanem professzionális művészeti előadás. Ákos magas színvonalon dolgozza újra saját magát – ahogy erről a Volt fesztiválon meggyőződhetett minden rajongója. Igaz, voltak kritikus hangvételű írások is legújabb teljesítményéről. Hogy kinek van igaza, azt nem most fogjuk eldönteni.

Placebo – szerda, Nagyszínpad

Az együttes tipikusan agyonhallgatható zenéjével egyszerűen kihagyhatatlan része a fesztiváloknak. A Placebo most hetedik nagylemezén dolgozik, de a budapesti buli kedvéért kijön a stúdióból és sajátos hangulatú koncertet ad.

Korn – csütörtök, Nagyszínpad

Talán a metálzene rajongói megbocsátják az együttesnek, ahogy a világhódító dubstepet is befogadta a banda a maga módján. Arról nem tudunk, hogy Skrillex is ott lesz-e velük a színpadon. Talán egyelőre nem.

High Contrast – csütörtök, A38 Színpad

A house és a drum and bass határán évek óta sikerrel egyensúlyoz ez a brit srác. Zenéje a széles réteg számára is élvezhető progresszív dnb kategóriába tartozik. Akit nem zavarnak a kilencvenes évek végéhez képest a szcénában lezajlott változások, annak High Contrastot nem érdemes kihagynia.

Pannonia Allstars Ska Orchestra – péntek, Világzenei Party Nagyszínpad

Lassan egy évtizede működik a PASO. Szinte pillanatok alatt itthon és külföldön is elképesztő népszerűségre tettek szert. Az igazi fesztiválzene – mondják sokan. Tegyük hozzá teljes joggal. Fantasztikus hangulat várható koncertjükön.

The xx – péntek, Nagyszínpad

Pénteken az alternatív zenéjé a főszerep a Szigeten. A londoni The xx állítólag Anglia egyik legfelkapottabb zenekara. Nyugodt akusztikus hangzásuk éppen megfelelően keveredik elektronikus elemekkel. Lazulj velük… (vagy szombathelyen a FrisssFM-en Horváth Áronnal)

Sum 41 – szombat, Nagyszínpad

A tinédzserek kedvenc punk együttese a Sum 42. Téved, aki azt hiszi, hogy ők anyámasszony katonái. A róluk szóló legendák egyike szerint pár éve az együttes fegyveresek fogságába esett egy kongói koncert előtt. A kellemetlen szituációból őket kimentő katona nevét őrzi 2004-es albumuk címe is: Chuck (de ezúttal nem Norris).

Snoop Dogg – szombat, Nagyszínpad

Snoop Dog a rap királya, a hiphop állócsillaga, ikon. De vajon David Guetta mivel vette rá, hogy együtt dolgozzanak? – Talán a dollárok. A rapper most egyébként épp valami újba kezdett, valamikor ősszel jelentkező albuma más lesz, mint eddig. A szigeten még a régi marad.

The Ting Tings – vasárnap, A38 Színpad

Ez a csajos zene nem csak csajoknak való. Az előző szigetes Ting Tings koncerten hatalmas sikert arattak. Ezúttal is garantált a hangulat és az új dalok: az együttes a most megjelent Sounds of Nowhereville-lel lépnek fel a huszadik Szigeten.

The Killers – vasárnap, Nagyszínpad

Egy The Killers felépéssel azaz hatalmas koncerttel zárja magát a Nagyszínpad idén. A Las Vegasi banda klassz rock zenével örvendezteti meg a megfáradt parti arcokat. Nem először járnak a szigeten és valószínűleg nem is utoljára.

Ha pedig inkább a kényelmes fotelben headgangelne akkor ajánljuk figyelmébe a Sziget Fesztivál online közvetítését, amit ezen a linken érhet el: http://www.youtube.com/szigetofficial

Ott volt a Sziget valamelyik koncertjén? Készítsen fotót és küldje el nekünk élménybeszámolóját, hadd irigykedjünk! E-mail: info kukac frisss pont hu

közösség

további frisss

lap tetejére