Tökfesztivál lesz a hétvégén az Őrségben

frisss.hu • 2016. szeptember 23., péntek •
Tökfesztivál lesz a hétvégén az Őrségben

Tökmagköpesztésre és tökmagolajütésre, gasztronómiai, néprajzi és kulturális kalandozásra várják az érdeklődőket ezen a hétvégén a XIII. Őrségi Tökfesztiválon. Kevy Albert, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy négy településen, Nagyrákoson, Szalafőn, Őriszentpéteren és Magyarszombatfán zajlik majd az idei fesztivál, amelyre három nap alatt nyolc-tízezer érdeklődőt várnak szerte az országból és határainkon túlról is.

Hozzáfűzte: Nagyrákoson pénteken este hat órától például a tökmagköpesztésbe - a tökmag tisztításába - kapcsolódhatnak be a látogatók, és miközben a kezek járnak, mesék, érdekes történetek is elhangzanak. A három nap alatt a kicsiknek lesz játszóház, színielőadás, kézműves kirakodóvásár, citerazene- és néptáncbemutató, valamint töklámpás-felvonulás is - sorolta a szervező.

Szalafőn a pityerszeri csárdában tökös ételeket kínálnak: tökfőzelék, sütőtök-krémleves, tökmagos sült csirke és tökös-mákos rétes is szerepel a kínálatban, de az érdeklődők megkóstolhatják az ország tortáját is, az Őrség zöld aranyát Szó Gellért cukrászmester mutatja be a fesztiválon.

Programok:

Nagyrákos

Szeptember 23. (péntek)

Nagyrákos

 18:00 Egyszer volt, hol nem volt - múltidéző tökmagköpesztés
 Némethné Baksa Eszter parasztasszony vezetésével
 18:00 órától a Tájház és kovácsműhely bemutatása, tökmagköpesztés 18:30-tól a 
 Művelődési házban



Szeptember 24. (szombat)



Nagyrákos
 10:00-15:00 Tök-magolás, Némethné Baksa Eszter parasztasszonnyal a Tájháznál

Szalafő, Pityerszer - Őrségi Népi Műemlékegyüttes

Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes megváltott belépőjeggyel látogatható.

Fesztiválprogram
 10:00-18:00
  - Kézműves kirakodó vásár
  - Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes bemutatása szakvezetéssel
    Indulás minden egész órától a Szatócsbolt elől, utolsó indulás 17:00-kor.
 10.00-16:00 Játszóház
  Tökfilkó és hűtőmágnes készítés illetve „tökös” ügyességi játékok.
 11:00 Séta az eurázsiai vadlovakhoz és Szittyához az európai bölényhez
  Indulás az Őrségi Nemzeti Park sátrától. Részvételi díj: 500 Ft/fő
 12:30 Töklökő verseny. Nevezés 12:00-12:30-ig a nagy sátornál.

 Kulturális programok
  A nap során Németh Ferenc hegedű muzsikája.
 14:00-15:00 A galgahévízi Csikótojás Társulat előadásában: A rátóti csikótojás című darab
 16:00-17:00 Kajárpéci Vízirevű előadásában: „Az ember: tragédia” című darab
 

 Tökös Gasztrokalandok


 14:00 Az ország tortájának, az „Őrség Zöld Aranyának, bemutatása Szó Gellért cukrászmester által.

 10:00-16:00
 - Tökmagolajütés a pajtában
 - Tökmagos őrségi kerek perec és mézeskalács sütés
 - A Pityerszeri Csárdában tökös ételek széles választéka:

    tökfőzelék, sütőtök krémleves, tökmagos sült csirke, tökös-mákos rétes
 

Őriszentpéter


 9:00 Kézműves kirakodó vásár, helyi termelői piac
 11:00 XIII. Őrségi Tökfesztivál ünnepélyes megnyitója
 A rendezvényt megnyitja: Dr. Rácz András, környezetügyért felelős helyettes államtitkár
 Megnyitón közreműködik: Őrségi Baráti Kar 
 A megnyitót követően Ökumenikus terményáldásra kerül sor.
 12:00 Az ország tortájának, az „Őrség Zöld Aranyának” bemutatása
 10:00-17:00 Kézműves foglalkozás, töklámpás faragás

 Kulturális programok a szabadtéri színpadon:
 

13:00 Kenyeri Rábamenti Citerazenekar műsora
 14:00 Kerka Néptánc Együttes előadása
 14:45 Lábas Pajtások
 15:00 Galaxy Akrobatikus Rock and Roll Táncklub műsora
 17:00 HONEYBEASTegyüttes élő koncertje

 18:30 „Az Őrség története” animációs történelmi dokumentumfilmek

 18:40 Tökkirályválasztás, fesztiváldíjak átadása
 19:00 Töklámpás felvonulás
 19.30 Ziskó Olivér: „Csodaszarvas” Misztikus tűzszínház egy dobfelszerelésen
 

Kísérő programok Őriszentpéteren a játszótér mellett:

12.00 és 16.00 órakor  Történelmi élőkép és lovas íjász bemutató az

 Őr-Nyék Hagyományőrző Alapítvány közreműködésével

 

10:00 – 17:00             Népi fajátékok és kosaras körhinta

 


- 2016. szeptember 24-én (szombaton) Őriszentpéter és Szalafő között ingyenes Tökjárat közlekedik!

- Őriszentpéteren szombat és vasárnap egész nap Dottó vonat közlekedik. Indulás az autóbusz pályaudvartól.
- Őriszentpéteren a Tökfesztivál szombati napján a parkolási díj összege:  1000 Ft/nap.
- A parkolási lehetőségekről a város bevezető útjainál a Polgárőrség tagjai adnak felvilágosítást és a parkolójegyek is náluk vásárolhatók meg.



Szeptember 25. vasárnap



Őriszentpéter
 9:00 Kézműves kirakodó vásár, helyi termelői piac
 10:00-17:00 Kézműves foglalkozás, töklámpás faragás

 Kulturális programok a szabadtéri színpadon:

 11:00 Lúdas Matyi meseelőadás
  A zalaegerszegi Griff Bábszínház közreműködésében
 12:00 Fourtissimo jazz rock együttes koncertje (Príma díjas)
 13:00 Merics Nikolett sanzonénekesnő műsora
 14:00 Gyermekkoncert a legkisebbeknek: „Jégvarázs Hangszervarázs” Elza hercegnő elvarázsolja a gyermekeket a hangszerek csodálatos világába.
 16:00 Kiss Kata zenekar élő koncert

Kísérő programok Őriszentpéteren a játszótér mellett:

11.00 és 15.00 órakor  Történelmi élőkép és lovas íjász bemutató az

 Őr-Nyék Hagyományőrző Alapítvány közreműködésével

 

10:00 – 17:00             Népi fajátékok és kosaras körhinta

Őriszentpéteren a Tökfesztivál vasárnapi napján a parkolás ingyenes.

 

Magyarszombatfa

Helyszín:        Fazekasház és környéke

10:00 -18:00   Helyi termékek vására

                        Cserépedényben és bográcsban főtt, ill. kemencés ételek

                        Terülj – terülj asztalkám, ahonnan mindenki kóstolhat

10:00 -16:00   Tárlatvezetés a Fazekasházban

11:00 -                        Közös Főzés cserépedényekben, tanácsokkal az alapoktól

11:00 – 18:00 Élő zene egész nap

 

közösség

további frisss

lap tetejére