Mennybemenetel ünnepe a Bartók Teremben

frisss.hu, fotó: facebook - Garas Kálmán • 2016. május 05., csütörtök •
Mennybemenetel ünnepe a Bartók Teremben

Mennybemenetel ünnepe – május 5. Bartók Terem 19.00

A Camerata Pro Musica kamarazenekar Händel-estje Közreműködik: Czeller Krisztina, Kajzinger Ildikó és Pintér Dömötör – ének, Szamosi Szabolcs – orgona Koncertmester: Gyenge Tibor

A Camerata pro Musica több mint 20 évvel ezelőtt alakult meg, a kamaramuzsikálás mellett elkötelezett muzsikusok kitartó és alapos, közös munkájával. Az eltelt évek alatt a régió sok muzsikusával koncerteztek együtt, és a tapasztalt művészek mellett korábban is lehetőséget adtak fiatal tehetségeknek, hogy gyakorlatot szerezzenek. 2016-ban a Szent Márton év alkalmából olyan fiatal tehetségek mellé áll a kamarazenekar, akik a diplomakoncertre készülnek, vagy már megszerezték diplomájukat és szólistaként indulnak el pályájukon. Egy kezdő muzsikus számára nagyszerű dolog, ha zenekarral együtt koncertezhet, hisz tanulmányaik alatt majdnem kizárólag zongorakísérettel játsszák a vizsgadarabjaikat.

A Savaria Szimfonikus zenekar Szent Márton bérletében május 5-én muzsikál a Camerata pro Musica, így a Mennybemenetel ünnepe köré összeállított műsorban is bemutat a kamarazenekar egy tehetséges szombathelyi énekest, Pintér Dömötört.

A csodaszép basszus hanggal megáldott fiatalember kora gyerekkorától tanult zenélni több hangszeren is, de nem zenészként szerzett diplomát, hanem alkalmazott matematikusként. Felnőtt fejjel fordult vissza a zenéhez, ezúttal sokkal intenzívebben és tudatosabban, az énekművészi pályára esett a választása. Az elmúlt tíz évben hivatásos énekesként énekelt a Magyar Rádió Énekkarában, a Honvéd Férfikarban, 2011 óta pedig a Nemzeti Énekkar basszistája. Az Octovoice jazz - a cappella szólóegyüttes basszus szólamát is ő énekli.

2016-ban még 4 koncertet tart a zenekar fiatal művészek közreműködésével. Szólistáink lesznek: Osztrosits Eszter, Osztrosits Éva, Bejczi Máté, Szabó Levente, Németh Andrea, Gyenge András, Kulhay Géza, Hotzi Panni.

A Camerata pro Musica a Szent Márton év után is folytatni kívánja ezt a karitatív tevékenységét, melyhez a zeneszerető szombathelyiek támogatását is várják. Támogatói jegyek vásárlásával nemcsak jegyüket válthatják meg a hangversenyekre, hanem hozzájárulhatnak a további koncertek létrejöttéhez. Így valósíthatjuk meg Szent Márton gesztusát együtt, és segíthetjük fiatal muzsikusok tanulmányait, fejlődését. Kísérhetjük őket figyelmünkkel, büszkék lehetünk rájuk. Visszavárhatjuk őket, hogy érett muzsikusként újra örömet szerezzenek nekünk.

Mennybemenetel ünnepe a húsvéti ünnepkör dicsőséges eseménye, Jézus visszatérése isteni teljességébe. A megváltás műve ekkor teljesedik be egészen. A tanítványok ígéretet kapnak a Szentlélek eljövetelére és elküldetnek a világba, hogy hirdessék az Örömhírt, Jézus meghalt értünk a kereszten, megváltotta bűneinket. Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki

pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak. Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. (Mk16, 14-19)

Műsor:

G. Fr. Händel: Concerto grosso op 6. No 7.

G. Fr. Händel: g-moll orgonaverseny op. 4. No 3. Szamosi Szabolcs – orgona 

G. Fr. Händel: Messiás - Symphonie

G. Fr. Händel: Messiás - The Trumpet shall sound – basszus ária a második részből – Pintér Dömötör

G. Fr. Händel: Messiás – Rejoice greatly, O Daughter of Zion – szoprán ária az első részből – Kajzinger Ildikó

G. Fr. Händel: Messiás – Pifa

G. Fr. Händel: Theodora oratorium - Racks, Gibbets sword or fire – basszus ária – Pintér Dömötör

G. Fr. Händel: Theodora oratorium - As with rosy steps the morn – mezzoszoprán ária – Czeller Krisztina

G. Fr. Händel: Dixit Dominus – De torrente in via bibet – duett – Kajzinger Ildikó, Czeller Krisztina

G. Fr. Händel: Judas Maccabeus – nyitány

közösség

további frisss

lap tetejére