Valóban lenne élet a halál után?

Frisss.hu/nlcafe.hu • 2017. március 10., péntek •
Dr. Sam Parnia és a Southampton Egyetemen lévő kutatócsoportja erre a kérdésre keresték a választ.

A kutatócsoport most állítása szerint megcáfolta azt a tézist, hogy a szív leállásával együtt az agy működése is leáll. Kutatásukban 2000 szívmegállást elszenvedett pácienst kérdeztek meg és 40 százalékuk azt állítja, hogy emlékezett dolgokra a szívmegállást követő pillanatokban.

Az eredmények alapján ugyanis agyunk mintegy három percig még érzékeli a külvilágot!

„A vizsgálatunkból kiderül, hogy a tudat a szív megállása után három perccel kapcsol ki. Ami igencsak meglepő, tekintve hogy az agy működése nagyjából a szív működésével együtt áll le” - mondta Parnia, aki erre alapozza feltevését, miszerint a halál nem egy állapot, hanem potenciálisan visszafordítható folyamat. Szerinte halálról akkor beszélünk, amikor a baleset vagy betegség hatására kialakult folyamatot nem tudják sikeresen visszafordítani.

Az orvos azt is hozzátette, hogy kutatásukat folytatják, mert a kétezer megkérdezett egyike sem tudott emléket felidézni a szívmegállás utáni pillanatokból.

via nlcafe.hu

közösség

további frisss

lap tetejére