Újra bemutatkozik a Weöres Sándor Színház a POSZT-on

MTI - Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház • 2017. március 27., hétfő •
Tizennégy produkció, köztük hét nagyszínpadi és hét stúdióelőadás került be az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.
Újra bemutatkozik a Weöres Sándor Színház a POSZT-on

Az előadásokat június 8. és 17. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és Kamaraszínházában, valamint a pécsi EXPO Centerben tekinthetik meg az érdeklődők - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A 17. POSZT versenyprogramjába a két idei válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott magyar nyelvű színházi premierek közül választotta ki a 14 produkciót.

A nagyszínpadon látható a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jadviga párnája című előadása (rendező: Mezei Kinga), a Budapesti Operettszínház produkciójában A chicagói hercegnő (Béres Attila), valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadása (Radu Afrim). A nagyszínpadi produkciók között van továbbá a Gyulai Várszínház III. Richárd (ifj. Vidnyánszky Attila), a Vígszínház Bűn és bűnhődés (Michal Docekal), az Örkény István Színház Mesél a bécsi erdő (Bagossy László) és a szombathelyi Weöres Sándor Színház A falu rossza (Mohácsi János) című előadása.

A Kamaraszínházban láthatja a közönség a Katona József Színház Nóra - karácsony Helmeréknél (Székely Kriszta), a Radnóti Miklós Színház Futótűz (Alföldi Róbert), valamint a Miskolci Nemzeti Színház Kivilágos kivirradtig (Rusznyák Gábor) című előadását. Ezen a helyszínen látható a kecskeméti Katona József Színház Apátlanul (Platonov) című produkciója (Szász János), továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben (Jurij Kordonszkij) és a Nemzeti Színház Részegek (Viktor Rizsakov) című előadása.

A pécsi EXPO Center ad helyet a Proton Színház és a Trafó Látszatélet című produkciójának (Mundruczó Kornél). A 2017-es POSZT válogatási ciklusának lezárultával megkezdődött a válogatás a 2018-as POSZT-ra is. Az idei esztendőtől - a versenybe jelentkező társulatok és bemutatóik számának rendkívüli megnövekedésére való tekintettel, - a válogatók maguk mellé segítőket választhattak.

A 2018-as POSZT két válogatója Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító. A két válogató Balog Józsefet, a MASZK Egyesület elnökét, illetve Bazsányi Sándort, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar esztétika szakának megbízott tanszékvezetőjét választotta segítőnek.  A jegyek a versenyelőadásokra április 3-tól kaphatók. A programokról további információ a poszt.hu oldalon érhető el.

közösség

további frisss

lap tetejére