Trump nem kér az elnöki fizetésből

MTI • 2016. november 14., hétfő •

Nem kívánja felvenni elnöki fizetését Donald Trump. Az Egyesült Államok megválasztott elnöke a CBS televíziónak adott, részletekben már korábban ismertetett vasárnapi interjújában beszélt erről és más kérdésekről. A CBS televízió 60 perc című, helyi idő szerint vasárnap este sugárzott műsorában Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke azt mondta: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár. Évi négyszázezer dollárral, közölte a riporter, mire Trump azzal replikázott: mivel muszáj valamennyi pénzt elfogadnia, évi egy dollárt fel fog venni.

Az egyórás interjúban a már ismertté vált részletek mellett - vagyis a Hillary és Bill Clintonnal folytatott telefonbeszélgetésén és a bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlók kitoloncolásán túl - Trump a konkrét politikai kérdésekről viszonylag keveset beszélt. A szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának jelölésével kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga ellenzi az abortuszt, s olyan főbírót kíván jelölni, aki szintén az életet támogatja, bár - hangsúlyozta - az abortusz kérdése az egyes szövetségi államok hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta azt is, hogy az általa jelölt főbíró támogatja majd az alkotmány második kiegészítésében rögzített szabad fegyverviselés- és vásárlás jogát.

Trump dicsérte legfőbb választási ellenfelét, Hillary Clintont, akit "nagyon okos" és "nagyon erős" nőnek nevezett, de amikor a riporternő arról kérdezte, hogy vajon megbánt-e valamit abból, amit a kampányban Clintonról mondott, azt válaszolta: "nincs mit megbánnom, rút kampány volt, jobban szerettem volna, ha több szó esik benne a politikáról". Arra a kérdésre, hogy a kampányban hangoztatott ígéretéhez híven megbíz-e majd egy speciális ügyészt Hillary Clinton ügyeinek kivizsgálására, azt fejtegette, hogy még "megfontolja", de egyelőre inkább a munkahelyteremtésre, az egészségbiztosítás átalakítására és a bevándorlásra összpontosítja figyelmét. "Nem akarom bántani őt" - mondta Hillary Clintonról, sőt, tette hozzá, reméli, hogy a következő interjút ebben a műsorban vele közösen adhatja.

    

közösség

további frisss

lap tetejére