Több mint 250 millióba kerül a legdrágább használt autó Magyarországon

Frisss/HVG - fotó: autocar • 2017. március 05., vasárnap •
Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Akkor is igaz ez a közmondás, ha álmaink autóját szeretnénk megvásárolni és mindezt használtan?
Több mint 250 millióba kerül a legdrágább használt autó Magyarországon

Célszerű alaposan megfontoltan költekezni, ha másodkézből veszünk gépjárművet. Előnye viszont biztosan van, főleg ha az árról megy az eszmecsere. Egy jobb üzlet reményében, néhol kötelező alkudni.

Így lehet ez az ország legdrágább használt autója esetében is. A 2014 nyarán gyártott Mercedes G63 AMG 6x6 különlegessége, hogy a G-osztály alapmodelljeitől eltérően hat hajtott kerékkel rendelkezik. A két évig gyártott luxusautóból összesen 100 példány készült, ezért igazi ritkaságnak számít. Ennek köszönhető, hogy az eredetileg 379 ezer eurós listaár szépen felkúszott 871 ezer euróra, 269 millió forintra. Apróbetűs részként meg kell említeni a monstrum fogyasztását is, amely 12-18 liter 100 kilométeren.

via HVG

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére