Szombathelyi huszárok a Muravidéki Vágtán

frisss.hu • 2017. augusztus 10., csütörtök •
A szombathelyi Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület Huszár Tagozata látta el a hétvégén megrendezett II. Muravidéki Vágtán a protokoll, huszár feladatokat.
Szombathelyi huszárok a Muravidéki Vágtán

A Budapesten szeptemberben megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta előfutamának számító Muravidéki Vágtát már második alkalommal szervezték meg. A tavalyihoz képest új helyszínen, a Lendvához tartozó Hosszúfaluban alakították ki a versenypályát. Sátory Károlyt kérdeztük, városunk képviselőjét, aki egyben az egyesület elnöke is, hogy kerültek a szombathelyi lovasok a muravidéki rendezvényre?

„Az ŐrvidékHáz kapcsolatainak köszönhetjük a felkérést. Az intézmény igazgatója, Farkas Csaba javasolta a szervezőknek, hogy nézzék át egyesületünk honlapját, mivel az egyesület alkalmas a vágta feladatainak ellátására, keressenek meg engem. Nem sokkal ezután már csengett is a telefonom. Megtisztelő volt számunkra a felkérés, igyekeztünk mindenben megfelelni. Nyolc lovas és több mint tíz gyalogos huszárral láttuk el a feladatokat. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a téli kabátokból készített dolmányban, állig begombolva és a rajta lévő mentében kellett lovagolnunk, sokszor vágtázni, az árnyékban is 40 fokban. Mindezek ellenére felemelő érzés volt, hogy hozzájárulhattunk ahhoz, hogy az ott élő magyarok által szervezett rendezvény jobb, színvonalasabb lehessen. A lovas feladatok ellátása mellett egy huszár tábort is felállítottunk, ahol ágyúkkal, fegyverekkel és a huszárok tábori életével ismerkedhettek az érdeklődők. Nagy örömünkre a szervezők maximálisan elégedettek voltak egyesületünk munkájával, így már meg is hívtak bennünket a jövő évi vágtára.”   
Az augusztus 5-i rendezvény a Muravidék legnagyobb lovas eseménye, amely kulturális és gasztronómiai rendezvény is egyben. A szervezők a rendezvénysorozattal a Muravidék feledésbe merült lovas hagyományait szeretnék feléleszteni.

A hőség nehezítette a lovasok, a lovak és az érdeklődők helyzetét, de így is mintegy kétezren voltak kíváncsiak az eseményre.
Figyelembe kellett venni az állatorvosok kérését, hogy ne a déli órákban fussanak a lovak. Sajnos, nem csak emiatt kellett az eredeti időponttól eltérni.
A verseny előtti estén Lendva térségét komoly zivatar érte el, emiatt a felázott pályának is száradnia kellett, nehogy veszélyeztesse a lovak és lovasok testi épségét. Viszont érdemes volt kitartani, hiszen már az előfutamok nagy izgalommal teltek.
Természetesen a szervezők kísérőprogramokkal is várták a nagyérdeműt, ahol csikós bemutatót, szabadidomítást, és különböző lovas attrakciókat láthattak.

A szervezők elmondták, hogy a rendezvény nem csak a lovakról és lovasaikról szólt. Úgy érzik, hogy ezzel is hozzájárulhattak a nemzeti összetartozás gondolatának erősítéséhez. 

közösség

további frisss

lap tetejére