Sokat spórolnak a vállalkozások

MTI • 2017. november 06., hétfő •

Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában, az Európai Bizottsággal való egyeztetések már megkezdődtek - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály emlékeztetett: az idei évtől az eddigi havi félmillió forint helyett már egymillió forintos bevételnél is lehet a kisadózók tételes adója alapján adózni, emellett évi 8 millió forintra emelték az alanyi mentesség határát az áfában. A két intézkedéssel a kisvállalkozások összességében több mint 24 milliárd forint közterhet spórolnak meg az idén – emelte ki a tárcavezető.

közösség

további frisss

lap tetejére