Sokan választották a novellaelemzést és az érvelést a magyar írásbelin

MTI • 2016. május 02., hétfő •

A szövegalkotási feladatoknál sok diák választotta az érvelést és a novellaelemzést a hétfői magyar érettségin - derült ki az MTI által megkérdezett középiskolai tanárok nyilatkozataiból. A vizsga első részében Moravcsik Gyula: A papiruszok világából című könyvének egy részét kellett értelmezni. A papiruszok világából című 1942-ben megjelent könyv az ókori szövegekről szól, Moravcsik Gyula fennmaradásuk körülményeit vizsgálja. A második, szövegalkotási részben az érvelésnél Csoóri Sándor Nomád naplójából kaptak egy szövegrészletet a diákok. Emellett választhatták Tamási Áron Szerencsés Gyurka című novellájának értelmezését vagy Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez, illetve Illyés Gyula Bartók című alkotásának összehasonlító elemzését. A szövegalkotásban inkább az érvelési és a novellaelemzési feladatokat választották a tanulók, az összehasonlítást viszont kevesebben.  A vizsgák kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.

közösség

további frisss

lap tetejére