Roma Ki mit tud?-ot rendezett a rendőrség Szombathelyen

police.hu • 2016. szeptember 16., péntek •
Roma Ki mit tud?-ot rendezett a rendőrség Szombathelyen

Negyedik alkalommal hirdette meg a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya a roma és hátrányos helyzetű fiatalok számára szóló vetélkedőt Szombathelyen. A helyszín, az esemény felépítése az eddigi évekéhez hasonlóan alakult. Viszont az újdonság az volt, hogy a 2012. évben, vasi kezdeményezéssel indult program immár országossá nőtte ki magát.

A fiatalok vers és próza, ének-zene, valamint tánc-ugrókötél kategóriában bizonyíthattak és a harminc színes produkcióval fűszerezett délutánon jókedvre derítették a közönséget és a zsűri tagjait. A versenyzők közül többen már nem először álltak a Vas megyei „Ki, Mit Tud” színpadán.

A rendezvényen indulóktól, a felkészítő tanároktól, a zsűri tagjaitól és a programra kilátogatóktól érkező visszajelzések évről évre igazolják a kezdeményezés létjogosultságát. Valóban érdemes a szabadidőt minél hasznosabb formában eltölteni, hiszen a befektetett energia megtérül. Ennek egyik ékes bizonyítéka az eredményhirdetéskor a díjazottak mosolygós tekintete. Minden nevezett, helyezéstől függetlenül, ajándékkal térhetett haza.

A zsűri pontszámokkal értékelte az egyes előadásokat és azok összesítését követően kiderült, ki teljesített a legjobban.

Az ének-zene kategória első korcsoportjában Horváth Tamara, a második korcsoportjában Szabó Fanni a harmadik korcsoportjában pedig Farkas János Rudolf szerepelt a legjobban.

A vers és próza kategória első korcsoportjában Bíró Patrícia, a második korcsoportjában pedig Németh Dzsesszika állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A tánc kategória első korcsoportjában Fenyvesi Klarissza lett a legjobb, a második korcsoportjában pedig a gencsapáti Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézményből érkezett fiatalok végeztek az első helyen.

közösség

további frisss

lap tetejére