Rendőrkocsit szorított le az útról egy bedrogozott autós Sopronban

police.hu • 2017. január 18., szerda •
Rendőrkocsit szorított le az útról egy bedrogozott autós Sopronban

A járőrök 2017. január 17-én 13 órakor Sopronban megállítottak egy Audi típusú személyautót közúti ellenőrzés céljából. A sofőr kivonta magát az igazoltatás alól és elhajtott. A jármű után két szolgálati autóval indultak, de a gépkocsi vezetője a mellé húzódó – megkülönböztető fény- és hangjelzést használó – járőrt leszorította az útról, amitől a rendőrautó a padkának hajtott és megrongálódott. A másik szolgálati jármű egy földúton megtalálta a kicserélt magyar forgalmi rendszámú külföldről behozott Audit, azonban a sofőr elmenekült a helyszínről.

A soproni nyomozók azonosították a nagylózsi lakost és megkezdték felkutatását, a 24 éves férfi pedig a kutatás közben feladta magát a rendőrkapitányságon. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették. A Bűnügyi Osztályon egyedi azonosító jel meghamisítása, közúti veszélyeztetés, valamint kábítószer birtoklása miatt indított eljárást a fiatal férfi ellen. 

közösség

további frisss

lap tetejére