Ping-pong: Póta pá!

SzR-MTI - Fotó: superiorhirek.hu • 2017. január 21., szombat •
Ping-pong: Póta pá!

Már olvashattak róla honlapunkon, hogy Póta Georgina eddig hibátlanul szereplt az asztalitenisz world tour budapesti versenyén.

A magyar élversenyző szombat délután azonban nem tudta folytatni menetelését, mert kikapott a kínai Li Csia-jitől, így egyesben a negyeddöntőben búcsúzott az év első asztalitenisz World Tour-versenyén, a budapesti BOK Csarnokban (korábbi SYMA Csarnok) zajló, 120 ezer dollár (34,7 millió forint) összdíjazású Hungarian Openen.

    A szombati meccs jól kezdődött magyar szempontból, a 32 éves Póta gyorsan begyűjtötte az első szettet, a másodikban azonban agresszívabbá vált az ellenfél, tenyeresei rendre "ültek", s hiába alakult szorosan a játszma vége, az első két szett után 1-1 volt az állás.    
    A harmadik játszmában 0-5 után nyerte az első pontját az ötödik helyen kiemelt, a világranglistán 34. magyar pingpongos, később 8-2-re és 9-3-ra is vezetett a 23 esztendős kínai, aki megérdemelten nyerte meg ezt a szakaszt, így 2-1-re átvette a vezetést. A folytatásban is ő irányított, majd 9-8-as vezetésénél némi meglepetésre időt kért az edzője, s ez hatott: akárcsak a második szettben, 9-9 után már csak ő csinált pontot, így 3-1-es vezetéssel karnyújtásnyira került az elődöntőtől.
    Az ötödik játszmában 0-3-nál Téglás Péter szövetségi kapitány is időt kért, de ez nem használt. A Berlinben légióskodó magyar játékos 0-7 után érte el az első pontot, majd 10-3-nál Li meccslabdákhoz jutott, s már az elsőt ki is használta. 
    A magyarok közül egyedül versenyben lévő Póta párosban döntős a svéd Matilda Ekholm oldalán, a döntőre - akárcsak a többi versenyszámban - vasárnap délután kerül sor.
    Eredmény:
    női egyes, negyeddöntő:
    -----------------------
Li Csia-ji (kínai) - Póta Georgina 4-1 (-6, 9, 4, 9, 3)

közösség

további frisss

lap tetejére