Pars Krisztián második lett - sérüléssel bajlódik

• 2015. július 07., kedd •

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián második lett a világ idei legjobbját elérő lengyel Pawel Fajdek mögött a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj férfi kalapácsvető versenyében, melyen a rekkenő, közel 40 fokos hőséggel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. A szombathelyiek kétszeres Európa-bajnoka már a hétfői sajtótájékoztatón jelezte, hogy ezúttal kivételesen nem a győzelem a cél számára, hanem az, hogy 79 méter fölé kerüljön, mivel egész évben sérüléssel bajlódott, így formája nem olyan, mint az utóbbi években volt. Az gyorsan kiderült, hogy a szombathelyiek versenyzője valóban messze van régi formájától, mert ugyan biztatóan, 77,44 méterrel kezdett, ezt követően azonban nem jöttek az egyre nagyobb dobások. Látszott rajta, hogy szenved, szinte minden kísérlete után fejcsóválva hagyta el a dobókört, még utolsó dobását követően is, amikor 79,23-ig repítette szert, ami mindössze egy centivel rosszabb idei legjobbjánál.

közösség

további frisss

lap tetejére