Nyert a Körmend!

hungarysport.hu • 2017. november 24., péntek •

Ígéretéhez híven Gasper Potocnik egy alaposan felforgatott kezdőt küldött pályára – tudósított a hungarysport.hu. Ott volt a feldobásnál Oroszi, aki eddig ritkán jutott szóhoz, de Bánra, Érsekre és Mártonra is nagyobb feladat hárult az Alpok Adria Kupa B-csoportjának körmendi találkozóján. Már a kezdésnél látszott, hogy komolyan veszi az összecsapást a hazai gárda, hiszen gyorsan 10 pont fölé tornázta a különbséget. Sok volt az apró hiba, ennek ellenére a szlovákok csak a félidőre tudták befogni a Körmend együttesét. Bán Tibor a legjobbkor süllyesztett el egy triplát a második játékrész elején, aminek köszönhetően ismét elhúztak a piros-feketék. Hiába kért időt a vendég kispad, alaposan megszórták magukat Csorvásiék. Az utolsó negyedben mindent egy lapra feltéve támadt a Komarno, de ezen az estén nem volt esélye a vendég együttesnek. Ráadásul a szurkolók legnagyobb örömére több tehetség is megmutathatta mit tud valójában és a pályára lépők közül mindenki hozzájárult a csapat sikeréhez, szerzett pontok tekintetében is.

közösség

további frisss

lap tetejére