Minden gyermeknek jut napi három étkezés szeptembertől

• 2015. június 30., kedd •

Szeptembertől nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyereknek anyagi okok miatt nem biztosítják a napi háromszori étkezést – mondta az emberi erőforrások minisztere egy keddi budapesti háttérbeszélgetésen. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy egy év alatt 25 százalékkal nőtt a gyermekétkeztetésre biztosított költségvetési forrás, és jövőre már 72 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Ahhoz, hogy el tudják érni a teljes körű étkeztetés biztosítását, be kellett vezetni a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, továbbá - szinte minden család számára - ingyenessé kellett tenni a közétkeztetést - mondta a miniszter.

 

közösség

további frisss

lap tetejére