Mészöly Géza: helyt álltunk, nem ért bennünket nagy szégyen

SzR-nso.hu - Fotó: frisss.hu • 2017. július 16., vasárnap •
A Hali mestere szerint tanulni kell a történtekből.
Mészöly Géza: helyt álltunk, nem ért bennünket nagy szégyen

A Honvéd-Haladás meccsről ITT tudósítottunk. 
Tanulni kell a vereségből, amikor többet birtokoltuk a labdát, helyzeteink is voltak, ezeket ki kell használni, kapura kell lőni. Sajnos a saját tizenhatosunkon belül nem voltunk határozottak, ennek ellenére úgy érzem, hogy helytálltunk, nem ért bennünket nagy szégyen. Gratulálok a Honvédnak és sok sikert kívánok a BL-visszavágóra – így az M4 Sportnak nyilatkozott Mészöly Géza a meccs után, majd a szokásos sajtótájékoztatón már másról is beszélt. 

A Haladás vezetőedzője éppen arra a kérdésre reagált, hogy a Bozsik-stadionban rendezett összecsapáson jogosan mérgelődtek-e a hazai szurkolók csapata durva játéka miatt. Elismerte, hogy néhány játékosa feleslegesen szabálytalankodott, és ez neki sem tetszett, de alattomosnak nem tartotta egyiket sem. Ez után fakadt ki a kispesti szurkolókra.

„Már megszoktam, hogy Kispesten nem vagyok nagy kedvenc, bár igazából nem értem, hogy miért – így Mészöly. – Bosszant, hogy miért foglalkoznak velem, de becsületemre legyen mondva, egyszer sem reagáltam arra, amit mondtak. Pedig néhányat elküldtem volna melegebb éghajlatra, hogy miért foglalkozik velem ennyire teátrálisan. Nagyon csúnyán viselkednek velem mindig, amikor ide jövök. Tűröm, tűröm, csak nehogy egyszer elszakadjon a cérna, remélem, megállom. Egyszerűen nem értem az okát, mert sosem bántottam a Honvédot. Az, hogy végig velem foglalkoznak a mérkőzéseken, nagyon felháborít" - fogalmazott Mészöly Géza.

A Haladás legközelebb szombat este lép pályára. A zöld-fehérek a 2. fordulóban soproni meccsen fogadják a DVSC csapatát. 
 

közösség

további frisss

lap tetejére