Megszüntették a nyomozást a molesztálással gyanúsított zalai kajakedző ügyében

• 2016. augusztus 02., kedd •

Megszüntették a nyomozást az ellen a nagykanizsai kajak-kenu edző ellen, akit májusban tanítványai molesztálásával gyanúsítottak meg - erősítette meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Zalai Hírlap információját kedden az MTI-nek.

Sznopek Veronika, rendőrségi szóvivő beszélt arról, hogy május végén ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást a több sajtóorgánumban megjelent hírek, valamint az ezek alapján végzett adatgyűjtés során felmerült információk alapján. A nyomozást május 30-án kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indították.

Tanúként hallgatták ki a nagykanizsai sportegyesület több tagját és igazságügyi pszichológus jelenlétében a potenciálisan sértettként szereplő lányokat is. A vizsgálat során a pszichológus megállapította, hogy az edző a gyerekek erkölcsi, érzelmi, értelmi fejlődését nem veszélyeztette. A beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyomozást megszüntették.  

A jelenleg Nagykanizsán tevékenykedő, korábban több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is felkészítő szakember elleni gyanúról májusban a Blikk számolt be elsőként. A lap közlése szerint a tréner egy közösségi oldalon írt szexuális tartalmú üzeneteket 13-16 éves tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni.

közösség

további frisss

lap tetejére