Lakható bolygót találtak?

Origo • 2016. május 30., hétfő •

Csak egy ugrás….. mondhatná bárki és mindjárt fel is készülhet a költözésre, hiszen tőlünk 1200 fényévre földszerű bolygót találtak a tudósok, mely alkalmas lehet az élet hordozására.

 

A tudományos-fantasztikus (bár utóbbi talán túlzás) összeesküvés elméletek rajongói azonban mér pár évtizedet-évszázadot ráérnek a ruhanemű pakolására, hiszen az 1200 fényév legyőzése emberi mértékkel még várat magára.

A Kepler 67f nevű égitest nagyjából negyven százalékkal nagyobb a Földnél, felszínén óceánok lehetnek, állítják a szakemberek. Egy olyan bolygórendszer tagja, mely öt planétát foglal magába.

A Kepler 67f kering a legtávolabb a központi csillagától, mely a mi Napunknál valamivel kisebb és hűvösebb égitest. A vadonatúj számítógépes szimulációkkal a bolygó lehetséges atmoszféráit modellezték le. Azt találták, hogy a planéta könnyen kedvező feltételeket kínálhat az élet számára.

közösség

további frisss

lap tetejére