Kőszegről beszéltek a Parlamentben

MTI • 2015. október 07., szerda •

A játékkaszinók NAV-hoz való bekötéséről és a béremelésekről is kérdeztek a képviselők az azonnali kérdések során kedden. Ezt követően a képviselők áttértek a kérdésekre, ahol a többi közt útfejlesztésekre kérdeztek rá. 
Rig Lajos (Jobbik) a mentődolgozók bérére kérdezett rá, valamint a kőszegi és a dombóvári mentőállomások elavult állapotára hívta fel a figyelmet. Az egészségügyi dolgozók béremelését is firtatta, valamint a kórházak emelkedő adósságállományáról is szólt. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta: az elmúlt években kétmilliárd forintot fordítottak a mentőautók pótlására. Közölte: számos állomást felújítottak, az egészségben dolgozók bérét javították, a betegágy mellett dolgozók bérét júliustól növelték. Közölte: Kőszegen egy másik állomás építésére tettek javaslatot.

közösség

további frisss

lap tetejére